Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Ma élén - Tilkovszky, Vojtech: Az én Kassák Lajosom

Oly tiszta fehér itt minden és oly elmozdíthatatlan mint ez a kőoszlop, amelyre rávésem neved s azt is, hogy enyém vagy és igazán szeretlek. (A rab éneke) Amilyen lelkesedéssel fogadta a törzsasztal Kassák valamennyi új írását, úgy nem volt érzéke képzőművészeti kísérletei iránt. Csak néhányan akadtunk, akiket ez a műfaja is lebilincselt. Én kezdettől fogva sejtettem, hogy Kassák dinamikus betűmontázsai, amelyeket 1921-ben a Würthle-galériában láttam legelőször, új távlatokat nyithatnak a tipográfia fejlődése e!é és megpróbáltam e fejlődés útját elképzelni. Később tanúja lehettem a „képarchitektúra" megszületésének. Ez már a dadaizmus átalakulásának az idején volt, amikor a mozgalomból új irányok születtek, s amikor Kassák törvényszerű logikával fejlesztette ki a maga konstruktív műfaját. Néhány kompozícióját, amellyel akkor megajándékozott, mindmáig megőriztem, s ma is emlékszem magyarázó szövegére, amellyel azokat kommentálta: „A képarchitektúra nem akar meghalni a falon. A képarchitektúra amerikai kaliberű város, kilátótorony, tüdőbetegek üdülőhelye és népünnepély is akar lenni. Mert a képarchitektúra művészet, a művészet pedig teremtés és a teremtés minden." 1924-ben elhagytam Bécset és átiratkoztam a pozsonyi egyetemre. De Kassákhoz való kapcsolataim nem szakadtak meg, inkább új formát, s új értelmet nyertek. Mert önkéntelenül is rám hárult a feladat, hogy kiszélesítsem a Kassák-kört a haladó szellemű fiatal szlovák értelmiség felé. Avantgarde folyóiratunk, a DAV, több írást közölt Kassáktól, s verseit Novomesky, Okáli és Ponican fordították szlovákra. Szavalóestéink, amelyeken Kassák több ízben személyesen is részt vett, lassanként a munkásságot is bekapcsolták körünkbe. Pozsonyból aztán Brnóba is átszivárgott Kassák kihatása, s jelentős gyökereket vert az orosz forradalmon és Párizson nevelkedett modern cseh kultúrában és művészetben. Mindennek aztán véget vetett a fasizmus és a világháború. A felszabadulás után már nem találkoztunk. Engem Prágába vetett a sors, Kassák a magyar vidéken kezdte újra életét. Híreket is csak közvetve kaptam felőle, s ezért 1958. május 10-én, Párizsba, Vasarelyhez írt levelének néhány mondatát magamra is merem vonatkoztatni. „Valóban eltelt egy idő, hogy az én közvetlen kapcsolataimat elvágták azoktól a külföldön élőktől, akiket szerettem és akikkel szívesen dolgoztam együtt. Én ugyanazon az úton járok ma is, amit évtizedekkel ezelőtt elkezdtem, sem a jobbról, sem a balról bekövetkezett tanítások és követelések nem fogtak rajtam."