Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Ma élén - Dénes Zsófia: Kassák Lajosról

erős szellemi életet élt, és a gondolat formálta meg és formálja napról napra külsejét? Nem tudom. Csak látom, hogy olyan a megjelenési formája, mintha ő, a képzőművész (mert hiszen ő az is) gyúrta volna meg alakját és fanyar ábrázatát, hogy ne legyen burzsoá módra szép, ne legyen mintázatában bestseller, hanem a maga arányosságában vonzó, befejezett, egyéni egész." 4. Még csak annyit róla, aki barátom volt és maradt: Műveiből legjobban az önéletírását szeretem. Azt nagyon. A hazugság nélküli megmutatkozást. Stilizálás nélkül adja át benne önmagát. Olyan egyszerűséggel, hogy írása attól melegszik át, pedig ő — hiába! — hűvös egyéniség volt. Hanem a hűvösségén át én mindig is éreztem vére hőfokát. És ennek az örökké előre és fölfelé törő igyekezetnek belső izzása — ez maradt meg bennem végső benyomásnak. Ő pedig sohasem felejtette el, nem, semmiféle körülményei között, hogy én akkor csatlakoztam „munkás rétegből" jött jelenségéhez, amikor a dekonjunktúra volt. Talán azért is tartotta kezében mindvégig jobbomat, mert emlékezett. Hogy hányan nem emlékeztek a kezdetre és a múltakra, hogy abból nekem netán valami visszajárna — azt csak én tudom. Hadd mondjam még el: nagyon közel jutnak hozzám utolsó éveinek versmegszólalásai. Egy-egy öregkori, egyszerűre higgadt lírai vallomását belső életéről az asztalomra teszem és időnkint újraolvasom. Nagyon emberinek, önmagát megtaláltnak érzem, megsimogatom. Viszont ne vegye rossz néven Kasi, hogy képzőművészete nem jár át. Nem! Lehet, hogy ez az én hibám, de ezzel hű maradtam magamhoz. Hiányzik belőle nekem az élmény, az élet és a hevület, amelyet Kassák teljes lényében megtaláltam. És annak melegét holtomiglan őrzöm.