Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

III. Az újjáépítés vezérkarában - Palotai Erzsi: Kassáknak olyan mindegy

tarka regéket nem gyűjthet errefelé a vándor tájadról igazmondó harangszó kondul fülébe rend és tisztaság A műveivel egészen fiatalon találkoztam, úgy emlékszem, az Egy ember életének első részét a Nyugatban olvastam. Megrázott, felforgatott vakmerő újdonsága, életgazdagsága, kihívó őszintesége. Előzőleg már olvastam egy remekművét: A ló meghal a madarak kirepülneket. S az önéletrajzában szinte versének parafrázisát köszöntöttem; az országutakkal, csavargásokkal, árokpartokkal, a faszobrásztárssal és Szittyával már mint régi ismerősökkel találkoztam, önéletrajza szenzáció volt és egybecsendülés, megismerkedés és újratalálkozás, felfedezés és viszontlátás. Később más bűvöletek rabja lettem, az artisztikum, a kifejezés leheletes szépsége jobban vonzott, mint az érdekes, darabos, szúró igazság. A Kassákversek gyors váltásai, viharos ellentétei, beethoveni „Schreckenforté"-i megviseltek. Gyönyörködni akartam, nem sanyargattatni. Muszlinsálat szerettem volna a derekamra, nem ciliciumot. Meg aztán: a belémnevelt szépségeszmény-konvencióktól a Nyugat nagy költői által szabadultam fel, az ő lírai forradalmukat „tett"-nek is éreztem, s most máris döngetik az új falakat? S Kassák verseiben bizony döngtek a csákányok, omlottak a falak... Sokáig tartott, amíg ismét eljutottam hozzá? Még azt sem tudom, eljutottam-e igazán. Az egész ember egész jelenség nagyságát éreztem végül is, nem az egyes művekét, ha némely versét különösen szerettem is. A hűségét éreztem, amely egy volt vele. Azt éreztem, hogy mikor azt mondja például: „bizonyos, hogy a költő vagy épít magának valamit, amiben kedve telik, vagy bátran elmehet szivarvégszedőnek", ennek hitele van, holtbiztos, hogy ő is inkább elmenne csikket szedni. Azt éreztem, hogy minden szavát komolyan kell vennem. S hogy mikor kijelenti: „mert ekkor már költő voltam kioperálhatatlanul", ez nem belenyugvás a változhatatlanba, sokkal inkább önmaga által kijelölt sors, önmaga beleékelése, belecövekelése a választottságba... Későbbi verseinek ereje, nyugalma, biztonsága belémáramlott ugyan, mégis, személyes találkozásunkig Kassák az önéletrajzával és A ló meghal a madarak kirepülnekkel azonosult bennem. A világcsavargó volt, a garabonciás, az örök kísérletező. őt magát a felszabadulás után, életének egy olyan pillanatában ismertem meg, amikor épp nyakkendőt kötött. Csak képletesen persze. Ugyanis épp főhivatalnok lett a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban — vagy akkor már Kultuszminisztériumnak nevezték? azt hiszem, osztálytanácsos volt, főember mindenesetre. A Művészeti Tanácsnak pedig alelnöke. De itt is, ott is olyan, mint az árokparton volt: szabad, független, szókimondó, s reggeltől estig jó ügyért harcoló. Beosztása után a „régi idők"-ben talán „méltóságos