Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Ma élén - Lengyel József: Kassákról (Kassák Lajos, a tanító, „Olykor átváltoztam virággá vagy fegyverré")

galmat indított. Konok buzgalma még nyolcvanéves korában sem hagyta el — úgy tudom, hogy még néhány hónappal halála előtt is voltak lapalapító szándékai —; azaz, a legfiatalabbak őt kívánták zászlóbontójuknak. Kemény, töretlen, törhetetlen volt, tanítónak való, mesternek lenni méltó. Nincsen magyar író, aki hosszabb, vagy rövidebb ideig ne az ő műhelyében tanult volna. A kiteljesedéshez („kiteljesedés" — Kassák alkotta szó) Kassák adott útravalót. Sok volt, sokan voltunk, a hű és lázadó tanítványok. És egy sem, aki nem kapott egész életre szóló útravalót ennek a követelő mesternek műhelyében. Legyen ez tanulság, vagy ellenkezés, de Kassáktól indultak el, hat évtizeden át, minden centrifugális és centripetális erők. Nem volt könnyű élete, de nem is akart ő könnyű életet. És senki nehéz életet — az igaz ügy gyökerével egybenőtten — nagyobb méltósággal és hűséggel nem élt. Elméleteiben lehet tévedéseket találni. De mik ezek a tévedések ahhoz a hűséghez képest, amellyel hű volt munkás voltához, a dolgozók szabadságához, a háború elleni gyűlölethez? A fasizmus uralmának próbatevő korszakában — és minden nehéz időben — kevesen voltak, kik hozzá hasonlóan megbontatlan erővel őrizték a tiszta emberséget. A feltörő negyedik rend, a munkásosztály édes gyermeke, büszkén és méltósággal viselte vállalt és elrendeltetett sorsát: mindég és mindenkor egész ember! Remekművű verseket, fölbecsülhetetlen értékű roppant önéletrajzot, nagy elbeszéléseket, festészeti müveket, tipográfiai mestermunkákat hagyott ránk. Nagy művész volt ez a nagy ember, aki most távozott az élők sorából, és maradt tetteiben élőn, mai és jövendő sorainkban. Tükör, 1967. aug. 31 „OLYKOR ÁTVÁLTOZTAM VIRÁGGÁ VAGY FEGYVERRÉ" Akár fegyverré változott át, akár virággá, a világ nagy dolgaiban mindig nyílt igennel vagy nyílt nemmel felelt. Nem volt tévedhetetlen, de mindig a törhetetlen emberi méltóság bástyáján harcolt az emberi méltóságért. Egyszerű volt és bonyolult. „MESTEREMBEREI" AZ EIFFEL-TORONY MÁSÁT ÉPÍTETTÉK — és ez tán egyszerűbb, mint mikor a folyó habjai felett úszó párát mutatta költészetével. Az elmondandó arányában volt egyszerű. Művészetének nagysága, hogy épp annyira bonyolult, amennyit a kifejezendő szükségessé tesz. Virággá változik és fegyverré. Ezért ne szorítsuk művészete nagy folyamát sémák gátjai közé. Mint festő, konstruktivista. Igen, nonfiguratív. De ne