Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Munka szerkesztője - Gönczi F. Sándor: Egy fotográfus a Munka-körben

sákra, befolyásolták álláspontjának kialakítását. A csoport feladata volt a lap terjesztése, mert kellett a pénz az új számok kiadásához, s ha nem jött össze a szükséges összeg, akkor összeadtuk. A kör tagjai rendszeresen jártak kirándulni; nyáron minden vasárnap a gödi Fészekbe mentünk. Kasi is eljött, fotónk is van róla: Kassák ül középen, s ott van az egész csoport. Szerettem hallgatni Kassák, Gró és Falus előadásait. Szemináriumaink is voltak. Az egyiket, a politikai gazdaságtant Nádas Endre, a másikat, a történelmi materializmust Falus tartotta. Megbeszélésre került a Kautsky-ügytől kezdve minden. Rendkívüli módon izgatta fantáziánkat, hogyan lesz renegáttá egy forradalmár. A háború közeledtével a Munka-kör tevékenysége lehetetlenné vált; 1939-ben a lapot is betiltották. Kassákot ezekben az években a Seemann kávéházban lehetett megtalálni. Ha szabad időm volt, én is bementem hozzá. Jellemző, hogy Kasi nem tudta elhinni, elképzelni, ami a valóságban végbement. Mondtam neki például, hogy akiket elhurcolnak, azokat megölik; mert volt ilyen véletlen értesülésem a Lengyelországban történtekről. „Hogy gondolok én ilyet" — mondta hitetlenül. Az volt az álláspontja, hogy a mai (akkori) fegyverekkel nem lehet világháborút csinálni, mert az az emberiség pusztulását jelentené. Mindez érzelmességéből fakadt, mely verseiben tetten érhető. Az Anyám címére kötetéért kéthónapos fogházbüntetést kapott Kassák 1940 körül. Valamelyik befejezetlen munkája miatt a letöltés idejét el akarta odázni, s ezért bujkálnia kellett. Nálunk, az Eszter utca 23-ban is eltöltött egy pár napot; mi elláttuk őt mindennel, ő pedig dolgozott. Egy üzenet-cédula meg is maradt ezekről a napokról. Maga az ítélet és börtön nem ejtette kétségbe Kasit: érdekelték a benti emberek, és amikor kijött, sokat beszélt róluk. Mi meglátogattuk a börtönben is, s vittünk neki, amit kért. Papírja, ceruzája volt benn. 1945 után felkerestem Kassákot, s mondtam neki, hogy jó lenne újból megindítani a Munka-kört. Ezt nem helyeselte... Ebben az időben megkérdeztük azt is tőle, hogy miért a Szociáldemokrata Pártba lépett be; azt válaszolta, hogy ez ügyben nem volt különösebb elvi elgondolása. Elvitték neki a tagkönyvet, hogy lépjen be, s ő elfogadta. A Munka-kör sok tagja a Kommunista Pártba lépett be. A Kassákkal való kapcsolatom ezek után arra szorítkozott, hogy születése napján felkerestük őt. ő ezt félreértette, azt hitte, hogy mi megtagadjuk őt, mert félünk attól, hogy a vele járó kapcsolat valamilyen következménnyel járna. Pedig nem erről volt szó. Az volt, hogy mindegyikünk iszonyatosan be volt fogva. Én például a textilipari igazgatóságon dolgoztam, s éjjel-nappal a nagyipari szervezést csináltuk. Ha összejöttünk, Kassákot keserű embernek láttuk. Nem volt derűlátó. Később azt mondta, hogy a rendszer ellen nem léphet fel, mert ez az ő rendszere is, kritizálni nem engedik, tehát félreállt. Erre én azt mondtam, hogy ő,