Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Munka szerkesztője - Haár István: Kassák horgászbottal és anélkül

gát, vállalja eltesznek nehézségei, de le fogja győzni őket. Az volt a véleménye, hogy az életben csak úgy érhetünk el eredményt, ha elsősorban saját szakmánkban válunk mesterré. 1930 és 40 között volt olyan időszak, amikor hétről-hétre együtt jártunk horgászni. Én hamar és jól elsajátítottam e tudományt is, és Kasi még nyaralásai alkalmával is magával hívott, s vagy hét végére vagy pár szabadnapra lelátogattam Drégelypalánkra, ahol abban az időben nyaraltak. így a soroksári Duna-ág mellett a palánkai nagy-Dunában is kivetettük horgunkat. Élményszámba mentek az esti horgászásaink, amikor hal nem volt, de Kasi olyan csodálatos mesélő kedvében volt, hogy a világmindenségről, a bolygókról, a csillagokról és magáról a Földről tartott nekem előadást. Meghatódtam és megilletődtem azon, hogy Kassák — aki e területeknek nem volt képzett embere — mindent mennyire felérez, mennyire tud, ismer. Egy szezonra a szentendrei Diófa utcában béreltek lakást Kasiék. Én naponta biciklivel kimentem ekkor hozzájuk, s reggel jöttem vissza. A horgászás mellett felejthetetlen estéket jelentettek a művészeknél tett látogatások. Módok Mária, Kmetty és mások éltek akkor ott, s a házukban vagy kertjükben töltött esték, valamint a Rab Ráby vendéglő fehér asztala mellett hallgatott művészi viták életre szóló élményt és ismeretet adtak. Simon Jolán tragikus halála is egy közös horgászás élményével rögződött bennem. Egy vasárnap a soroksári Duna-ágban fogta ki élete legnagyobb halát, egy pontyot Kasi. Jöttünk a csónakon ki a partra, és hazafelé a vicinálison arról beszélt, hogy mit fog szólni ehhez a nagy halhoz felesége. És másnap tudtam meg, hogy hazaérkezve találta holtan Simon Jolánt, aki megmérgezte magát. Az 1934—35-ös években már nem a Simplon, hanem a Lidó kávéházba jártunk, s annak egyik külön termében hetente egyszer szervezett előadást tartottunk. Élvonalbeli emberek, József Attila, Havas Géza, Major Máté és mások is látogatták ezeket az estéket. Egy Pali nevű pincér vigyázott, hogy illetéktelenek meg ne lepjenek bennünket. Ekkor én már 20-22 éves fiatalember voltam, s egy alkalommal Kassák megszólított; készüljek fel egy előadásra arról, hogyan oldom meg a szexuális életemet. Én nem ellenkeztem, hanem kértem pár hét haladékot, és megtartottam az előadást. Tetszett a hallgatóságnak, s a Munka-kör tagjai még később is vissza-visszatértek rá. Az állandó előadók Kassák, Gró, a két Nádass és Neufeld Ervin voltak. „Haár Istvánnak sorsközösséggel" — íta Kassák 1940-ben egyik dedikációjául. Ebben az időben a Seemann kávéházban kerestem fel néha-néha, — a munkaszolgálatból hazatérve. 1942-ben „nem minden remény nélkül" dedikálta Vallomás 15 művészről című könyvét. Azt mondta nekem: kis Haár, maga csúnya időket fog átélni, de maga vissza fog jönni. És visszajöttem. 1945 után a kapcsolatunk úgy alakult, hogy pár közvetlen barátommal: Heimerékkel, Gönci Sanyival, Lengyel Lajossal - előre bejelentkezve - március 21-én,