Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)
II. A Munka szerkesztője - Borsos Miklós: Magányos hőse az újnak
dorf Platz, Piscator, Bredel, George Grosz. Expresszionizmus, konstruktivizmus és végtelen sora az izmusoknak, vagyis a húszas évek avantgardizmusai. Ami személyében meglepett, hogy hosszú, sovány arcához, koponyájához elképzelt magas alak helyett kis termetű volt. Talán ezért is gyűrte hegyesre a kalapját. Ebben az időben láttam szintén a „Mentor "-ban kiállítva képarchitektúráit. Szürke alapon vörös síkok, körök, hasábok, négyzetek változatai. Mosolytalan hideg színek, szigorú szerkesztmények voltak. Ezzel a kezdeti modernista benyomásoktól zavaros fejemmel kerültem le Firenzébe és első nap elfelejtettem a pesti moderneket, a németeket is. Maradt Picasso és Braque, akik akkor már teljes értékű képeket igyekeztek festeni az analízisek helyett, és főleg Picasso rajzait össze tudtam egyeztetni az Uffiziben látottakkal. Kassák ról újra a harmincas évek elején hallottam a győri antikváriumban. A jelenlévők úgy vélték tudni, hogy a moszkvai nemzetközi írótalálkozóra nem Kassákot küldték ki, vagy hívták meg, ami érthetően bántotta. A későbbiekben már nem írt manifesztumokat, mint addig, melyek ugyan a művészetek megújítására szólították fel az új írókat, művészeket, de természetesen mindég politikai, társadalmi tartalmuk volt. Szocialista író volt, vállalta a mellőzést. A korábbi lapjai megszűntek,^ Tett, a Ma, melyek mellett sok kitűnő fiatal művészt mutatott be kiállításain. A Ma egy számát manapság nézegetve, a mindenáron újat akarás szép kiadású avult szellemével találkozom. De mi fiatalok mégiscsak onnan ismertük meg az 1922-es berlini orosz konstruktivista kiállítás neveit, melyek ma már művészettörténeti nevekké váltak. Időközben a győri teljes elhagyatottságomban, mivel úgyis mindegy volt, hogy mit csinálok # és a festészettel szépen eljutottam én is a vonal és kör, háromszög nincs továbbig, elkezdtem szobrokat faragni. Hét év után a Tamásgalériában kiállításom nyílt. A megnyitó előtti napokban a HM című képes folyóirat főszerkesztőjénél voltam, beszélgettünk, Kassák lépett be és az előző számban látott szobraimról nagy elismeréssel szólt. Úgy beszélt, mint aki ré gen ismer, pedig ez lehetetlen volt. De elég volt számára az a néhány kép ahhoz, hogy barátságába, bizalmába fogadjon. A legmeglepőbb volt, hogy tegezett, holott köztudott volt Róla, hogy nagyon ritkán tette. A személyes érintkezés máris sok meglepetést nyújtott. Kedves, közvetlen, beszédes volt. Ami feltűnő: a munkáimmal kapcsolatos véleménye; ugyanis az én szobraim reliefjeim, rajzaim nem voltak besorolhatók semmiféle modernizmusba. Kassák pedig annak volt harcosa — de úgy látszik nem elfogultan. Intelligenciája, a művészetek iránti érzékenysége árnyaltabb volt, mint azt felületesen ismertük. A minőség nála elsőrendű követelmény volt, nem úgy, mint annyi művészeti esztétánál, akiknél csak az absztrakt vagy a modern számít, a minőség nem. A kiállításom a művészasztaloknál, a Greshamben, a Japánban, a Centrálban, némi vitát keltett. Kassák a Kelet Népében egy komoly tanulmányban elemezte munkáimat, amely egyben válasz volt a vitákra. Ezután következtek
