Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

háborúnak nincsenek. A világháború a történelem legmonstruózusabb véletlensége . . ." (A veszedelmes világnézet)'3 Osztályának és nemzedéke egy részének kortalanul általánosított útvesztését, pszichikussá ivódó történelemellenességét és életidegenségét mélyen és teljesen átélte; távol maradt minden olyan filozófiától, világnézettől vagy „világnézethangulattól", így nemcsak a maxizmustól, Hegeltől, de még a gondtalan spenceri evolucionizmustól is, mely a törvényt épp a történelem mozgásában vagy legalább is a fejlődésben találta meg. Így aztán, mikor ifjúkora eszményvilágát vagy ennek az eszményvilágnak abszolút érvényét feladta, a Semmibe vezetett hadjáratot, az ismeret-elméleti Semmibe, ahol a megismerésnek — még Babits költészetében is páratlan bravúrral versbe emelt — modelljei éppúgy mind a semmibe futnak, akár az okok láncai, az abszolútum minden lehetősége megszűnt és végpontra sehol sem juthatunk. Mindig ragaszkodott azonban az élet és a történelem tényein kívül vagy — maga mondja — éppen ellenükre meglévő értékek létéhez. A dekadenciának erősebben szubjektív hitelét megélő pályatársaival szemben ezért kereste ő már abban is az abszolútumot, s ezért nyert utóbb életművének egésze egyértelműen moralista jelleget. A Hadjárat a semmibe és — ha sok vonatkozásában belül maradva is a régi eszmények világában — a valamivel korábban írt tanulmány, a Tudomány és művészet már ezt az új, az élethez végső soron hozzátartozó, de azon túlemelkedő értéket keresi Hogyan lehetne, ó hogyan lehelne halásza lenni az örök sodornak, amelybe holtig el vagyunk temetve s mely holtan a semmibe hány ki holnap űrnél űrebb távolba? hogy lehetne, kik parttalan medrében véle folynak a nagy Folyás irányát észre venni, ha ez a minden és a part a semmi? mely ugyan föl nem oldja, s meg se nagyon magyarázza a világot, de melynek révén és nevében az ember, a záróversszak képének embere, miként Dante a Purgatórium hegyének csúcsán, fölébe kerekedhet „ez únt sodor őrölő hatalmá"-nak. „Nem úgy van, — szól a Tudat az Élethez az esszé dialógusában — te vagy értem. Mert mire volna az a sok kínod, a te sok ostobaságod, ha én nem volnék, aki azokat egy nagy szépség, egy nagy rend részeiként felhasználom." 211 Babits Mihály: A veszedelmes világnézet, Gondolat és írás, 1922. 232. 1.