Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

lása. Méltán minősíthetjük tehát éppenúgy korai hosszú éneknek, miként azt más összefüggésben A részeg hajó esetében tettük. A föltámadás szomorúsága című költemény említése jó alkalom arra — mondandónk következő mozzanatát érintve már —, hogy Ady mítoszalkotásának természetéről vagy pontosabban „forrás vidék"'-érői is szóljunk. Ady költészetének mitologikus motívumai között csak egy kisebb hányadot jelentenek a teljesen önálló, egyéni eredetű „látomások"'. E motívumok zömét a már korábbról ismert mitologikus elemek személyes jellegű átalakítása, átértelmezése révén alkotta Ady. Például úgy, miként azt az ismert bibliai legendával A föltámadás szomorúsága című művében tette. A költő mítoszainak forrásvidékét keresve — ha némiképpen hanyagoljuk a görög—latin mondavilágból kölcsönzött, átvett elemeket — elsősorban a Biblia meghatározó ihletkörére lelünk. Mítoszainak másik ilyen döntő forrásvidéke a korábbi magyar történelem egyéni módon megválasztott és a megszokottól eltérő jelentéssel felruházott világa. Végül — az apróbb motívum-köröket nem számítva — fontos szerepet kapnak lírájában a maga többé-kevésbé képzelt család-történetének különböző mozzanatai. E lírai Ady család-történet sok eleme adatszerűen, filológiailag nem bizonyítható, nem konkretizálható. Megszületésének bizonyos kiinduló pontjait ismerjük, de e téren még sok minden feltáratlan vagy esetleg véglegesen kideríthetetlen. Tudjuk, hogy a Petri Mór-féle Szilágy vármegye monográfiájának nemegyszer önkényesen felhasznált dokumentumai mellett Adyt gyakran a maga szülőföld élményei, otthoni környezetének személyes tapasztalatai is vezették. Mennyire beleívódott a költőbe az az egyidőben mindennapos látvány, amelyhez nem kellett többet tennie, csak kimennie az érmindszenti ház mellé a temetőbe vagy a távolabbi Ady-tagon megállnia: a tájon legelőször Tasnádnak, a járási székhelynek dombháti templomtornyát látta. Innen, ezekből az élményekből kelt életre a Tas-motívum, a költő megszemélyesítő és históriai távlatokat jelző álneveinek egyike, különös alteregója a magatartását, művészetét magyarázó írásában, A magyar Pimodán című tanulmányban. Az indítás, a forrásvidék tehát gyakran felderíthető, s ennek nyomán azt is lehet érzékelni, hogy mit kezd Ady az emlékezetébe, a keze ügyébe került mozzanattal. Átalakítja, személyes mondandójának, sorsának hordozójává avatja. így poetizálja és mitizálja: a maga kiválasztottságának és elhivatottságának lírai eszközeként hasznosítja. Nagyjából hasonló módon járt el a magyar mondavilágból vagy a Bibliából kölcsönzött motívumok esetében is. E különböző források hőseit egyéni módon megváltoztatott tartalommal lényegíti át. Vazul erdeti alakja, történelmi szerepe közismert, de azt sem kell