Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

evekben két különböző s nem egyszer vitában álló iskolát jelentett. A magyar irodalom a kettőt egynek vette tudomásul, az utóbbit az előző költői szemlélet eszmei felhangjául fogva föl. De a századelő magyar költészetének dekadencia-képzeteit újabb tanulmányok úgy is értelmezik, mint a korabeli uralkodó eszmék kritikáját. Mindenesetre a megvilágított jelenségeket figyelembevéve a szimbolizmus ideológiai hátterét nem minősíthetjük egyértelműen feudálisnak és jobboldalinak. Csupán kiegészítésül fűzöm mindehhez, hogy Apollinaire életművének első fele, a Magyarországon igen népszerű Szesze/c-kötet versei, de részben még második korszaka sem választható el a szimbolizmustól. Ha az irodalom történelmi-társadalmi determináltságából kiindulva az irodalmi fejlődés viszonylagosan önálló törvényszerűségeit figyelembe vesszük, nem fogadható el a pusztán saját erejükből kialakuló irodalmak tétele sem. A technikai fejlődés gyorsulása teljességgel lehetetlenné teszi akár a szándékos elzárkózást is. Igaz ez már a Nyugat nagy költő-elődeire is. Vajda János lírájában nemcsak romantikus színezetű fantáziájával, hanem — Komlós Aladár nyomán — Baudelaire ösztönzésének áthasonításával is számolnunk kell, és ha Komjáthy és Reviczky költészetében újszerű gondolkodásra, a „szimbolista-látásra" emlékeztető költőiséget érzünk, ennek magyarázatát elsősorban a részben vagy teljesen azonos német filozófiai olvasmányok hatásában kell keresnünk- De Komjáthyra áll az is, hogy kivételes figyelemmel olvasta Poe költészetét, már pedig tudjuk, ez a költő a szimbolisták előfutára, Baudelaire-nek pedig példaképe lett. Mégis a magyar szimbolizmusnak megvannak az egyénítő vonásai, megvan a különleges irodalom- és művelődéstörténeti szerepe. A magyar szimbolizmusnak ez a saját arculata azonban nem immanens jelenség, hanem születési körülményeinek: a változott korés tudatviszonyoknak, az adott társadalom indítékainak köszönhető. De érvényesül a hazai szimbolizmus kialakulásában a nyelvi és verstani sajátságoknak az előbbi tényezőknél valamelyest öntörvényűbb hatása is — a verstani jelenségekről szép, tömör méltatást ad Czinc —, de nem hanyagolhatjuk el a szerves irodalomtörténeti előzmények módosító szerepét sem. így születhet meg, érlelődő forradalmakkal párhuzamosan Ady szimbolizmusa, melyet a gyökeres társadalmi változás és az emberi személyiség felszabadításának vágya egyaránt ihlet. Az előbbit közvetetten igazolja, hogy Ady igazi világirodalmi sikert csak Kelet-Európában ért el, mert a hasonló fejlődésű történelmi szomszéd népeknek volt hallásuk az ő igéire. A teljes ember megéneklésének vágyáról pedig az Adykötetek tematikus szerkezete tanúskodik. De a Nyugat egész nagy-