Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

Irodalomelméleti és terminológiai példáimmal csak jelezni kívántam, milyen nehézséget jelent egy használatban lévő, törzsökös irodalomtörténeti műszó felváltása egy másik művészet műszavával. Mindamellett nem javaslom a szecesszió fogalmának teljes kiiktatását irodalomtörténeti terminológiánkból. A Nyugat nagy műfordítóiról szólva például Babits némely stilisztikai-grammatikai eljárását nem minősíthettem nyugodt lélekkel szimbolistának, ezért szecessziósnak kellett neveznem. De, a továbbiak során ezen a példán, a magam rovására is szemléltetni óhajtom, a szimbolizmus érvényességi körét néha mennyire szűkkeblűén vonjuk meg. Négy éve egy másik Nyugat-emlékülésen a magyar szimbolizmus egyénítő jegyeinek jobb megismeréséhez próbáltam hozzájárulni.

2 Ma sem látom másnak egy, akár csak félig-meddig összehasonlító irodalomtörténeti munka célját, mint a befogadó nemzeti irodalom árnyaltabb ismeretének. Az ehhez vezető úton azonban az érem másik oldalát, nevezetesen a magyar szimbolizmus világirodalmi környezetét is gondosan kell szemügyre vennünk. Ezzel a célkitűzéssel térek rá tulajdonképpeni gondolatmenetemre. A főelőadásnak a líráról szóló része Komlós Aladár tételeire épül, így ellentmondanom neki kell. Komlós szerint a magyar szimbolizmus, úgymond, „mértéktartóbb"' a franciánál, s ezt a mértéktartást Rimbaud, Mallarmé és Valéry hatásának elutasításában ismeri föl. Ilyen magatartásformát azonban irodalomtörténeti érvekkel nem igazolhatunk, mert a magyar szimbolizmus virágzása idején, azaz 1919-ig — bátran állíthatjuk — nem volt mit elutasítaniuk. Rimbaud hatása nem a századelő magyar irodalmának „mértéktartásán" tört meg, hiszen például Ady víziói egyáltalán nem mértéktartók, s ez nem is baj. Rimbaud azért maradt „idegen" a Nyugat hőskorában, mert alig és rosszul ismerték. Még Franciaországban is csak a Felvillanásoknak 1912-es, Claudel dicsőítő szavaival bevezetett kiadása után alakult ki igazi kultusza, már pedig e műről Szabó Dezső, a kitűnően képzett romanista is 1911-ben — francia kritikusok nyomán — jellemzésül ezt írta: „érthetetlen". (Nyugat, 1911. II. k. 131. 1.) A Nyugat nagy költői közül —• Adyt kivéve — senki sem tartózkodott huzamosabban Párizsban, és a szimbolistákat általában Walch, illetve Van Bever antológiájából ismerték, ezekben a gyűjteményekben pedig Rimbaud-nak csak kamaszkori, parnaszszista versei szerepelnek- Kosztolányi és Tóth Árpád valamennyi Rimbaud fordításának eredetije ezeknek az antológiáknak különben is szűkmarkúan mért válogatásában található. Kosztolányi Modern költőkje 1921-es kiadásának bibliográfiája is csak a kamaszkori, 2 Rába György: Példa és áthasonítás, It, 1969. 3. sz. 516—30. 1.