Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

1925 végén megpróbálja felvenni a kapcsolatot Gorkijjal. 1926 januárjában már meg is kezdi a Nyugat a költő öccse, Gellért Hugó fordításában az Artamonovok című regény folytatásos közlését, amely így előbb jelent meg magyarul, mint oroszul. Közzé teszik később a Hamis pénz című Gorkij színművet, valamint egy tanulmányát, Az író hivatása és korunk orosz irodalma, aztán egy novellisztikus írását, Világ dísze címmel. És jelen van Gellért a Nyugat minden eseményénél, rendezvényén, a Nyugat Barátok Körének irodalmi szalonjában, a Britannia szálló különtermében, ahol maga is gyakran mondja el verseit. Önzetlen mások szerzői estjeinek rendezésében, szervezésében is. 1923 júniusában Osvát Ernő irodalmi működésének huszonötéves fordulóját ünneplik. Gellért meghatódottan köszönti a fölfedező „Csillagászt". Osvát tehetség-kutató szenvedélyét nyilván nem kell itt külön bizonygatnunk, csak megint emlékeztetnénk rá. hogy ő volt az, aki Gellértre is annak idején fölfigyelt. És azután is többször megmutatkozott ez a törődés: 1907 végén ő verbuválja a költőt a Nyugat táborába, 1920-ban is ő segít Gellértnek magáratalálásában. Ezeket a segítségadásokat köszönte meg ezen az estén Gellért: ,,Életem három nagy fordulójánál így állottál utamban, Osvát Ernő. Ha nem érezném, hogy igazad volt, átkoználak érte; így áldom a sorsot, hogy utamba állított, drága barátom". (1923. I. k. 727. 1.) A továbbiakban: Gellért rendezi Elek Artúr 50. születésnapján a vacsorát, Tersánszkynak estet a Zeneakadémián, Schöpflin darabjának, A piros ruhás hölgy bemutatása alkalmából díszvacsorát, Babits-ünnepélyt szintén a Zeneakadémián 1929-ben, és ugyancsak itt, három év múlva a Nyugat negyedszázados jubileumát. Talán ez a néhány esemény is mutatja, hogy Gellért mennyire benne volt a két világháború között, elsősorban a húszas évek közepétől körülbelül a Darányi-kormány porondra lépéséig, az irodalmi élet középpontjában. Mint költő és aktív szerkesztő 1932-ben így nyilatkozott a Magyar Hírlapnak a magyar irodalmi közállapotokról: „A magyar írók ma együtt vannak a szegénységben, de együtt a tehetségben is. Irodalmunk régi, egyprimadonnás rendszerével bizonyos autokratizmus felé hajlott. Mai formája legalább a proletariátus arisztokráciája".

8 Költő- és írótársai általában tisztelik és jobbára szeretik Gellértet. Irodalmi szakmai körökben meglehetősen sokra értékelik líráját. Ennek nemcsak Gellért Oszkár könyvtárában megtalálható őszinte dedikációk, meg az általa közzétett levelek és egyéb dokumentumok a bizonyítékai, hanem az is, ahogy többek az 1928-as Nyugat Gellért-számában írtak róla, és amiként ugyanitt Móricz 8 Gellért Oszkár mondja. Magyar Hírlap, 1932. 3G. sz. 19. 1.