Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

tett a Nyugatnál. Az ő vezényletével járták az országot: Győr, Sopron, Nyíregyháza, Szeged, Hódmezővásárhely, Baja, Kecskemét, Debrecen, Nagykőrös és a többi vidéki város voltak állomáshelyeik. Móricz 1933 februárjában azonban megválik a Nyugattól. De a folyóiratnak tovább kell élnie, Gellért Babitscsal köt megállapodást, aki átadta Gellértnek az összes Nyugat-részvényt, Babits pedig megkapta a szerkesztői szerződést, a jogokkal és kötelességekkel. Gellértnek csak a széppróza terén marad döntő szava, bár a továbbiakban is Babits nem egy vers és saját cikkeinek megjelenését az ő véleményétől tette függővé. A harmincadik évfolyamába lépő Nyugat újabb társszerkesztői 1937 január elsejétől: Illyés Gyula és Schöpflin Aladár. Az 1939 októberi szám címlapján már nem szerepelt Gellért neve, a folyóirat utolsó éveiben már csak a lektori és tördelői munkát végezte. A Nyugat utolsó számának kéziratait 1941 júliusának második felében adta nyomdába, Babits halálával a lapengedély érvényét vesztette. Gellért szerkesztői tevékenységének értékeléséül talán csak annyit, hogy egyéni élete is teljesen azonosult a szerkesztőével, ,,aki azonban — amint a költő megjegyzi — korántsem végezhette dolgát korlátlanul, mert olyan szerkesztőtársai voltak ... akik sokszor egyetértettek vele, de olykor nélküle, sőt ellenére adatták le a folyóirat kéziratait a nyomdába . . Ebből a vallomásból és az előbbi szerkesztői névsorból is nyilvánvaló, hogy nem Gellért lehetett a Nyugat szellemi irányítója. Átütőbb egyéniségek természetszerűleg szorították háttérbe az irodalomtörténeti korszakot jelentő folyóirat koncepciójának kialakításánál. Például Móricz is, aki egyik, 1932. augusztus 25-én kelt magánlevélben ezt írja Gellértnek: „Csodának tekintem, hogy költő létedre ilyen technikai munkára is tökéletes képességed van, mint a szerkesztés. Legjobban fáj, hogy azt mondtad, hogy szerkesztői programod van, amit nem valósíthatsz meg."

5 Ezt a füstbement szerkesztői programot ma már bajosan lehetne rekonstruálni és mérlegre tenni. Gellértnek a szerkesztés etikájáról vallott nézeteit azonban megmentette egy élete utolsó esztendejében készült interjú. Ekkor nyilatkozta — többek között — a következőket: ,, — Aki szellemi munkát végez, munkájával rombolhat is. De aki szerkeszt, az eleve arra vállalkozik, hogy építeni fog. Teremtő szellemi munkát pedig csak attól várhatok, akit erkölcsi erő 4 Gellért Oszkár: i. m. 5. 1. 5 Gellért Oszkár: Kor társaim, Művelt Nép, 1954. 168. 1.