Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

zengő erővel" versengő szív kissé banális ábrázolását adja. Kosztolányi „a meredek / háztetők zavarában, / fönn a telefondrótok közt, a sötétben" világító „Rózsaszín lámpá"-t örökíti meg versében (1925). Bányai Kornél a Tragédia című költeményében írja: „Vágyak csikarnak tehetetlenül páncélos ég takar / testem vonaglik ülök itt gazokba szórt szirom. / Irtóztató setétség reng a rádiós terekben és / ordítva rám ugrik az Orion" (1925). Babits majd a következő években írja meg nagy rádiós versét. Kosztolányi — másokkal együtt — a kép eluralkodására is fölfigyelt. A ,,kép" ekkoriban természetesen nem a televíziót, hanem kizárólag a mozgófilmet jelentette. Hevesy Iván, Tersánszky J. Jenő, Marsovszky Miklós kritikái, tanulmányai a friss művészet, a film megértéséről valottak. Mégis: viszonylag kevés ekkoriban születő vers tükrözi a film hatását, ám e versek között olyan is akad, amely teljes egészében a filmről — de persze nem csak a filmről —szól. Babitsé, a Háborús detektívhistória (1920). „Tudod, barátom, lassankint minden csak mozi lesz" —- „Minden mozi csak" — szólal meg több változatban az alapgondolat. S amíg Babits egy platóni eszme modern parafrázisát fogalmazza meg, addig Sárközi György hérakleitoszi gondolatot idéz A hullámnézöhöz című versben (1920), s a két szögesen elütő filozófiai szemléletű költeményt csupán a film-motívum alapján helyezhetjük egymás mellé. „Elhal a fény az idők horizontján, minden sötéten elömlik / És üresen pereg a dőlt színházban a film" —írta Sárközi. Sonkoly Béla költeményében (Romok között — 1925) a film-motívum egy történelmi múltú művészi ág szomszédjaképp kap helyet: ! * Nem vagyok festő, ki mindig csak önarcképet fest, mintha a gyertya csak azért égne, hogy árnyékát vesse, S életem nem filmszalag, nem vetítem sürü-egymásután képekbe, hogy forgatásra tevődjék mozgássá (sajtóhiba? K. Zs.) Az iménti vázlatos áttekintés valami fontosabbra utal: nem pusztán önkényes tematikus csoportosítás, eljátszogatás fogalmakkal. Gondoljuk meg: a korszak nagy programadó és hangulatmeghatározó költeménye, a Régen elzengtek Sappho napjai (1922) egyben arra a zavarra, kuszaságra is utal, mely a kortárs költészet információs szerkzetében mutatkozott. Úgy is lehet értelmezni Babits versét, mint az információ-szóró és -szerző szokások, módszerek foradalmi változásait mégse jtő-m eg jósló vallomást; a társadalmi kommunikáció izgalmas problémáit, fejlődésének vagy visszafejlődésének lehetőségeit érzékeltető dokumentumot. S Babits talán nem csak abban bizonyult túlságosan borúlátónak, hogy a líra halá-