Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)
lényegtelen életrajzi epizód történetében: „öntudatlanul", másról beszélve alakítja ki a következő évek költői helyzetének mintáját. Az Operáció után (1938, átdolgozott változata az összes verseiben, 1943.) című vers egyszerre egy köznapi élethelyzet epikus megörökítése és a korra jellemző helyzetek végiggondolása. A cím konkrét adatszolgáltatása után az első versszak épp ettől a konkrétumtól való eltérés: Ha beteg volnék! De csak sebesült!... Kötözött lábbal hányódom az ágyon. Magamban vagyok; kívül a világon s hangok mesélik, mi van odakünt. Egyetlen szó, fordulat, sőt jelzés sincs, mely az operáció utániság biológiai és lélektani helyzetéből „félre" szólna. Sőt pontosabban tudjuk meg az operáció helyét, sályossági fokát. Eljátszik a súlyos „operáció" szó, és a jelentéktelen vágásból eredő „betegség" ellentétével. Az egészséges ember túlzása ez: leírás és önirónia. Mégis egyetlen szó sincs, ami az operáció utániságra utalna. Mindjárt az elején elutasítja a címből következő „betegség" képzetet, és helyette egy másik képzetet említ: „sebesült". A seb minőségéről sem tudósít, csak azt tudjuk: „kötözött lábbal" hányódik az ágyon. A kötözöttség pedig nemcsak a beteg, és nemcsak a sebesült, de a fogoly, a rab képzetével is társítható. A folytatás pedig egy sebesült fogoly világon kívüli magánya éppúgy lehet. A versszak hoszszanti cezúrával történő kettévágása pedig egy újabb jellegű helyzetre a magány Zéíhelyzetére is pontosan utal: a „magamban vagyok", és a „világ", a hozzám csak „hangok" által (szűrten és torzítottan: „mesélik") érkező „odakünt"; — szintén a Szabó Lőrinc-i költészetet végigkísérő motívumokból szövődik. Illetőleg egyetlen új képzet van ebben a versszakban, mely azután e többféle értelmezési tartományt összekapcsolja és új rendet alakít közöttük: „sebesült". Ennek a képzetnek az alkalmazása teremt kapcsolatot a beteg, fogoly és magányos biológiai, társadalmi és lételméleti szférájú képzetek között: egyrészt formálisan azzal, hogy mindhárommal kapcsolható, másrészt mert megszünteti a Te meg a világ idején érvényes, a különállásban korábban megnyilvánuló egyenrangúságot: ez a magány csak sebesülten hányódhat ebben a világban. A különállás „a megjön az én időm is" reményt tápláló, a személyiség teljességét elérni akaró állapot helyett a megmaradást remélő „sebesült", azaz teljesség-nélküli, kiszolgáltatott helyzetet jelentheti csak.