Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

ugyanabból a művelődésből, ugyanabból a közös nemzeti kincsből merített, ahonnét muzsikusként már korábban Bartók és Kodály. Ignotus viszontválaszával (1928. II. k. 292—295. 1.) azután abbamaradt a vita. A Nyugat tehát befogadta az Erdélyi által képviselt népi irányt, de nem problémátlanul. Elfogadta, mint tudatos vállalkozást, a költői személyiség egyféle önkifejezését. És elfogadta, mint a „neoklasszicista" kezdeményezések sorába illeszthető tárgyias lírai modellt, amely a hagyománnyal, valamint a népköltészet ízlésével és arányosságával fegyelmezi meg az avantgárdé törekvések nyomán terjedő kísérleteket. De elvetette, mint a népi források tudatos kiaknázásának lehetőségét, még Németh László és Illyés Gyula preferenciái ellenére is. És nemcsak Erdélyi .,petőfieskedő" gesztusait utasította el, hanem magát az irányzatot: a „népi" líra tájékozódását és költészettanát. Ez okozza, hogy Erdélyin kívül az irányzat más költői egyáltalában nem tudtak kapcsolatba kerülni a Nyugat köreivel. Voltak ennek személyes okai is: Gulyás Pál, aki népi tájékozódásról tanúskodó érett verseivel például megérdemelte volna a Nyugat figyelmét, Babits elutasító kritikája (Könyvrőlkönyvre. Debrecen, 1934. II. k. 501—503. 1.) következtében elidegenedett a folyóirattól. Sinka István és Nagy Imre nem is jutott a Nyugat közelébe, és Sértő Kálmán feltűnősködő pályakezdése, botrányos egyénisége következtében Babits különben is gyanakvással tekintett az „őstehetségek" rajzására és verseire. Németh László, aki a „második nemzedék" vezető kritikusa és szálláscsináló ja volt, ekkoriban viszont már elhagyta a Nyugatot s maga próbált tábort teremteni. A „népi" líra irányzatának képviselői ezért más zászlók alatt gyülekeztek: a Válasz, a Kelet Népe, a Magyar Élet (és sajnos a szélsőjobboldali lapok) zászlai alatt. Egyik fél sem látta ennek hasznát: a Nyugat felfrissült és közéleti-politikai súlyában is megerősödött volna, ha magához tudja vonzani a paraszti tehetségeket; a „népi" lírikusok pedig részben és talán megmenekültek volna a jobboldal csábításaitól, lélekvásárló manipulációitól. De ennek feltételezése már nem az irodalomtörténeti tények leírásához tartozik. 15« 227