Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

fejlődés szempontjából meghatározó érvényű és központi fontosságú áramlata és orgánuma volt. Még csak Péter László korreferátumához fűznék egy megjegyzést. Ez az igen tartalmas és alapos felszólalás is a tényekből kiinduló, sőt kifejezetten mikrofilológiai jellegű megközelítésmód termékeny és hasznos voltát bizonyította. Csakhogy azt hiszem, hogy nézőpontjának tudatosan vállalt egyoldalúsága magában hordja a történelmietlen szemlélet veszélyét is. Ha ugyanis ilyen éles kritikai hangsúllyal kérjük számon a Nyugaton a ,,vidék" elhanyagolását, akkor figyelmen kívül hagyjuk a magyar társadalmi fejlődésnek egy közismert, alapvető jellegzetességét: tudniillik a polgári fejlődésnek Budapestre való koncentrálódását, azt, hogy itt (és úgyszólván csak itt) tömörült és vált nagy történelmi késéssel számottevő tényezővé az a polgári-értelmiségi réteg, amely a modern irodalomnak és ezen belül a Nyugatnak szociológiai bázisa lehetett. Érthető, hogy ez a körülmény nyomot hagyott a folyóirat szerkesztéspolitikáján is. Viszont ha mi ezt egyszerűen a szerkesztői munka valamiféle fogyatékosságának vagy koncepcionális gyöngéjének minősítjük, úgy valójában a történelmi helyzet objektív adottságait mellőzzük az ítélkezés során.