Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

és ami ha nem is minden kérdésre, nagyon sok kérdésre fényt vet. A kutatás véleményem szerint a mostanáig publikált anyagokat (például a Levelek Hatvány Lajoshoz című rendkívül érdekes és gazdag gyűjteményt) sem aknázta ki kellőképpen, de nyilvánvalóan egy csomó még nem publikált anyagot is be kell vonni a kutatás körébe. Ha nem tévedek, most már Babits hagyatéka is hozzáférhetőbb a kutatás számára. Olyan anyagoknak, mint Babits utolsó évekbeni beszélgetőfüzeteinek, valamint igen nagy kiterjedésű levelezésének, Kosztolányi levelezésének, a Nmioaí-nemzedék az elmúlt években eltávozott utolsó nagy alakjai hagyatékának folyamatos közzétételére és feldolgozására okvetlenül minél előbb sort kellene keríteni. E munka során a modern szociológia bizonyos vívmányait (content analysis) és bizonyos statisztikai módszereket is érvényesíteni lehetne, anélkül természetesen, hogy valamiféle egyedül üdvözítő csodaszernek tekintenénk őket. Szabolcsi professzor utalt rá, hogy egy folyóirat sorsában, jellegének alakulásában, az egész irodalmi folyamatban betöltött szerepében egyéni esetlegességek is nagy szerepet játszanak. Ez magától értetődő, evidens dolog, sajnos azonban a tények elfogulatlan, ilyen körülményekre is tekintettel levő elemzését az utóbbi évtizedek kutatásában igen gyakran pro és kontra előjelű mítoszok és legendák kialakítása helyettesítette. Ilyen kérdéseket, hogy hol játszanak közre teljesen véletlen alkalmi egyedi események, kapcsolatok, pillanatnyi politikai konjunktúrák vagy nyomások bizonyos dolgokban, valamely közlés megtörténténél vagy meghiúsulásánál, valaki szerepeltetésénél vagy mellőzésénél, vagy pedig hol van szó tényleg egy bizonyos értelemben szerkesztői koncepcióként is felfogható, tehát tartósabb vállalásról vagy elutasításról, ilyen kérdéseket csak ezeknek a forrásoknak az ismeretében és természetesen a lap harminc egynéhány évfolyamnyi anyagának (amelyről megbízható repertórium is áll rendelkezésre) módszeres feldolgozása útján lehet megnyugtatóan tisztázni. Csak azért említem ezeket a maguktól értetődő triviális dolgokat, mert úgy érzem, hogy a mennnyiségileg volumenében nem csekély szakirodalom, amely a XX. század magyar irodalmára és közelebbről a iVyitgrat-korszakra vonatkozólag rendelkezésünkre áll, ezeket az elemi módszertani szempontokat mindeddig aránylag igen csekély mértékben érvényesítette, és emiatt igen nagy tere nyílik a merőben szubjektív jellegű megítéléseknek, az ilyen vagy olyan színezetű legendáknak. A legjellegzetesebb és legelterjedtebb ilyen legendának (és ennek említésével voltaképpen a délelőtti ülés tematikájához kapcsolódom) a Nyugat úgynevezett ,,két szárnyára" vonatkozó koncepciót tartom. Ez a koncepció a Nyugat első nemzedékének nagy alakjait