Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

hály, Szabó Ervin és Jászi Oszkár írásai. A századelő politikai gondolkodói közül nekik volt legnagyobb hatásuk az értelmiség gondolatvilágára. Károlyi a kossuthi függetlenségi gondolatot — az Ausztriától való függetlenedést — szociális elképzelésekkel töltötte — ő osztott parasztnak először földet Magyarországon —, Szabó Ervin a marxizmus igazságait közvetítette. A szocialista gondolatot ő képviselte legszínvonalasabban; az antimilitarista fiatal írók az ő köréből indultak. Az eszméltetésben a polgári radikális Jászi Oszkárnak volt a legnagyobb szerepe. Ő volt — a Herbert Spencerre tekintő tudós — a nagy ébresztő: korszerű gondolkodást követelt, polgári átalakulást, a feudális maradványok eltakarítását sürgette, s a kelet-európai népekkel való szövetséget és együttműködést. Társadalomtudományi folyóiratát, a Huszadik Századot, ezeknek az eszméknek a jegyében szerkesztette (1900—1919). Ezekkel az eszmékkel volt hatással a kor magyar íróira, Adyra is, s általában a radikális értelmiség gondolkodására. A Huszadik Század körül csoportosult a kor legtöbb haladó tudósa és politikusa. Nemigen volt olyan korszerű eszme a korban, amelynek a Huszadik Század hangot ne adott volna. Még a marxizmust is ez a polgári radikális folyóirat közvetítette a legeredményesebben, a polgári radikalizmus gondolatvilágán keresztül, sokszor biológiai, darwinista és evolucionista elemekkel színezetten. A kor kettős — forradalmat érlelő és forradalmat letörő — jellege a polgári radikalizmus irányába tájékozódók útját is többféleképpen befolyásolta. Egyeseket a forradalmi helyzet átélése forradalmi demokratává érlelt, sőt szocialista forradalmárrá. A forradalom sorozatos letörése másokkal letétette a fegyvert. Ezért volt a korban annyi pálfordulás: radikális harcosként indulók — olykor írók is — kormánypárti publicistává váltak, vagy a megelégedett polgárság szórakoztatására szegődtek. Az irodalom mint jeleztük, a társadalmi-politikai változásnak volt a kísérője, illetve több vonatkozásban az előre jelzője. A századforduló táján két polgári törekvés élt egymás mellett, mindkettő ellenzékben a nagybirtok és nagytőke szövetségével. Az egyik csoport, bankárok, gyárosok, kereskedők, polgárok méltányos részt követeltek a feudális hatalmasaktól, a gazdasági helyzetüknek megfelelő részt politikai, közjogi és kulturális területen. Liberálisok voltak, végső célnak a polgári demokráciát tekintették. A másik csoport közép- és kispolgárokból, s főként értelmiségből verbuválódott. Nem érték be kompromisszummal, gyorsabb ütemű polgárosodást követeltek, a polgári radikalizmus alapjáról, olykor a paraszti kérdések megoldását is sürgetve. Az irodalom mind a kétféle polgári törekvést tükrözte. A Hét — Kiss József folyóirata — még beérte a