Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

ge és kritika-ellenessége voltaképpen a harmadik nemzedék megjelenéséig, tehát 1935—36-ig erősen rányomja a bélyegét a Nyugatra. Lényegében addig, különösen a húszas években alig van következetes teoretikus s kritikai vonala. Az egyik kritérium, amit kritikai teoretikus tevékenység következetes jelének szoktunk tekinteni, az irodalmi folyamat teljes áttekintése, a 20-as években teljesen hiányzik és csak Németh László kezdi meg. Németh László az a magyar kritikus, aki először a NapkeZeíben, majd a Nyugatban a teljes irodalmi folyamatot próbálja áttekinteni. Ezt folytatja aztán 1935-től a Nyugat egyik irányadó kritikusa, Cs. Szabó, majd ismét Németh László. Ebben Németh László egy jelentős új szakaszt jelent a magyar kritika történetében. A húszas évek elejének összeesküvésszerű értékmentését kivéve a Nyugatból utóbb teljesen hiányzik a marxista gondolat és a marxista kritika. Akkor még, a húszas évek elején egynéhány évvel a Tanácsköztársaság után a fiatal Laziciusz Gyulával, vagy Hevesy Ivánnal és másokkal a marxista gondolat megjelenik, néha oly módon, hogy a szovjet vagy az orosz irodalmat propagálják, de ez lassankint kiveszik, és a korszak legjelentősebb neve, Lukács György neve és gondolata végig hiányzik a Nyugatból; a marxista kritikának a Bálint György által képviselt változata is csak periférikusán, időnként és nagyon későn kerül bele. De általában, ismétlem, mindenféle filozófiai szaktudományos aláépítésű kritika, — az esszéírónemzedék fellépéséig hiányzik a Nyugatban. Sok oka van ennek, az egyik, hogy esztétikai ideálban egy olyan „higgadt klasszicizmus" képe áll előtérben, amely a túl-teoretizálástól, a túl-elméletiességtől, a túlfilozofálástól egyaránt tartózkodik és amely egyenes folytatása valamilyen módon a múlt századvég kritikai vonalának. Az esztétikai ideál mélyén itt még mindig valamely módon a Gyulai Pálé munkálhat. Változást, korszerűsítést hoz ebben, formában, műveltségben és igényben is az esszéíró-nemzedék, de sajátos módon magatartásban és ideálban ehhez a korábbi elvi vonalhoz igazodva. Mert a Cs. Szabó, sőt a későbbi Németh és sok más, talán a kései Halász Gábort kivéve, esztétikai ideálja ekkor is az a lesimító, mindent összefogó nemzeti higgadt közép, amellyel a Nyugat a népi mozgalom esztétikájától is élesen elhatárolja magát. Ebből a szempontból sem szabad elfelejteni a teória terén sem Babits és Illyés központi szerepét. Befejezésül: világirodalmi tájékozottság terén is nagyon érdekes tényekre utalhat egy vizsgálat. A Nyugat eleinte hagyományosan franciás tájékozódása mellett — itt főleg Gyergyai Albertet