Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

korszakát számunkra is az induló évek jelentik. Egész művészetkritikai tevékenységét tekintve sem lehet a bírálaté az utolsó szó. Nem volt magyar művészeti folyóiratunk, melynek neve oly sok éven át a minőséget, az igényességet, az érték tiszteletét, megbecsülését jelentette volna. Képzőművészetünk történetének alakulásában ösztönző szerepe volt a legjelentősebb. A XIX. századi lemaradás után a századelőn irodalmi folyóiratként is a Nyugat adta a legtöbb segítséget ahhoz, hogy a magyar művészet bekapcsolódhasson az egyetemes művészet vérkeringésébe. Ez azért volt lehetséges, mert a Nyugat nem csupán folyóirat volt, mozgalom volt, mely a század első tizenöt évében minden szunnyadó erőt forrongásba tudott hozni és úgy egyesíteni, hogy minden energia egy irányba, a társadalmi progresszió irányába hasson. Kassák szavaival „amiért és amivel megszületett, az maga a haladás, a demokratikusabb életforma volt..." Ma is jólesik forradalmakra visszagondolni, s „a Nyugat az első komoly értékeket kiváltó forradalma volt kulturális életünknek."