Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

hasábjain, kemény hangú válaszban utasította vissza Hatvány írását, s ez utóbbi néhány bántó kitételét nem kevesebb bántással viszonozta. Az események e pontján került sor január 6-án a Hatvány és Osvát közti, az irodalomtörténetben meglehetősen ismert és nevezetesnek számító párbajra. Hatvány és Osvát hírlapírói és vívótermi összecsapásának a Nyugatra, nézve csaknem végzetes következményei voltak. Mindenekelőtt: a párbaj, Hatvány és Osvát nyílt szakítása miatt, a Nyugat tőkéjében jelentősen érdekelt Magyar Mór a Nyugat bukásától tartva öngyilkosságot követett el, ami alapvetően rendítette meg a Nyugat anyagi bázisát. Ehhez járult, tetézve az anyagi megrendülést, hogy a párbaj után nem sokkal Hatvány minden tekintetben s évekre szólóan hátat fordított a Nyugatnak. E kritikus helyzetben a Nyugat megmentésére, illetve annak érdekében, hogy a modern magyar irodalom ne maradjon vezető orgánum nélkül, többféle kísérlet is történt. Egyrészt Hatványban — az ügyben való utolsó szerepvállalásaként — felmerült egy új folyóirat indításának gondolata. Kérdéses volt azonban, hogy a Nyugat írói hajlandók lesznek-e az új folyóiratot támogatni. Felvetődött ugyanakkor Hatványban — még egyszer —, hogy Osvát menesztésével esetleg átszervezheti a Nyugatot. Hatványnak ezt a tervét főleg Kaffka Margit támogatta. De a terv realizálása ugyanolyan nehézségekbe ütközött, mint egy új folyóirat sikeres megindítása. Próbálkozásaival Hatvány éppen ezért hamarosan felhagyott, s hosszú időre elvonulva Berlinbe nemcsak a Nyugat, de jórészt a magyar irodalom belső ügyeitől is távol tartotta magát. A Nyugat veszni indult sorsát így végül is nem ő, hanem a folyóirat szerkesztői, elsősorban Ignotus, mellette pedig Fenyő Miksa mentették meg a megpecsételődéstől. Ez utóbbiak a legválságosabb órákban is, mellőzve minden más megoldást, egyértelműen arra törekedtek, hogy elejét vegyék a Nyugat kényszerű megszűnésének. Ennek érdekében hónapokon keresztül próbálkoztak azzal, hogy Hatványt visszabékítsék a Nyugathoz. Csak ilyen irányú kísérleteik eredménytelensége után, 1912 májusa táján szánták el magukat arra, hogy a Nyugat ügyére Hatványtól függetlenül találjanak megoldást. Amit meg kellett oldani, az elsősorban a Nyugat pénzügyi kérdése volt. Az ennek érdekében megtett lépéseket azonban nagyon szerény eredmény kísérte. A kilátástalannak tűnő helyzetben a Nyugatot végül is Ignotus mentette meg, aki számot vetve a