Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

seinek, de a köztük levő feszültségen s így a Nyugat válságán alig sikerült valamit is enyhíteni. Osvát kitartott eredeti pozíciója mellett, Hatvány pedig ennek megfelelően továbbra is ragaszkodott a folyóirat eladásához. A Nyugat válságának tartóssá válásához épp az álláspontoknak ez a megmerevülése vezetett. Maga a válság Hatványnak a Nyugat eladására vonatkozó bejelentése után két szálon bonyolódott tovább. Egyfelől Hatvány kívánságának megfelelően konkrét intézkedések történtek a folyóirat eladása érdekében, másfelől Hatvány a kezdetüket vett eladási akciók ellenére sem mondott le arról, hogy a Nyugat szerkesztésének alapelveiben az általa megkívánt változtatásokat keresztülvigye. A Nyugat eladására tett első lépésekre még februárban került sor, s e lépéseknek rövidesen meg is lett az eredményük. Vevőként Magyar Mór, a Révai kiadó üzletvezetője kínálkozott, aki hajlandónak mutatkozott az 1910 augusztusa óta részvénytársasági alapon működő Nyugat-vállalkozás részvényei jelentős részének átvételére. A Magyar Mór és a Nyugat közti üzleti akcióra vonatkozóan a különböző forrásokban meglehetősen ellentmondásos adatokkal találkozunk. A Nyugat-részvények zöme Hatvány, illetve a Hatvány-család birtokában volt, de Magyar Mór, aki jelentős összeggel társult be a Nyugatba (Hatvány szerint 62 ezer koronával), végül is csak részben vásárolta fel a Hatvány-részvényeket. Hatvány ugyanis a Nyugat Osvát melletti két másik szerkesztőjének, Ignotusnak és Fenyő Miksának hosszas alkudozására — mint az Hatvány már idézett, Adyhoz írt Viiág-beli nyílt levelében olvasható — csak „felerészben" adta el a Nyugatot. S éppen ez a tény biztosított lehetőséget Hatvány számára, hogy a folyóiratot érintő tulajdonjogi változások kapcsán újabb kísérletet tegyen a szerkesztés alapvető szempontjainak módosítására. A Nyugattal összefüggő pénzügyi lépések így hamarosan összefonódtak a — ha nyílt összeütközésekhez ekkor nem is vezető, de ismét — felszínre kerülő szerkesztéspolitikai kérdésekkel. Valószínűnek látszik, hogy bizonyos fokig Magyar Mórnak is — akit ugyan kizárólag üzleti szempontok vezéreltek, de aki számára éppen üzleti számításai megvalósulását tekintve Hatvány személye s Hatvány szempontjai jelentették a garanciát — szerepe volt abban, hogy az utóbbi vonatkozásában Hatvány törekvései ezúttal nem maradtak teljesen eredménytelenek. Osvát, ha elvei feladására nem is, némileg meghátrálásra kényszerült. Erről tanúskodik az a tény, hogy az 1911. július 1-én, Magyar Mórnak a Nyugat-vállalatba történt hivatalos belépésekor aláírt s a szerkesztők jogkörét szabályozó szerződés valamelyest korlátozta a szerkesztésben Osvát szerepét,