Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

ciót követő szerkesztése miatt nem sokkal később Hatvány és Osvát közt a nézeteltérések forrásává váltak. Ez utóbb említett tényező vonatkozásában meg kell jegyezni, hogy a fiatal írók munkáinak elszaporodását a Nyugatban s Osvát ennek hátterében álló szerkesztői törekvéseit a Nyugat táborán belül nemcsak Hatvány figyelte ellenszenvvel. Bizonyos fenntartással kísérte ezt Ignotus is; Osvát tehetségfelfedező kísérletezgetése azonban kettejükön kívül elsősorban Adyból váltott ki ellenérzést. Ady egyik Hatványhoz írt levelében már 1908 novemberében panaszolta, hogy „A Nyugat is már ötödikes gimnazistákat engedett magához", s a kérdést a későbbiek során is nemegyszer tette szóvá Hatvány előtt. Sőt, tudjuk azt is, hogy éppen Ady volt az. aki több alkalommal is egyenesen arra biztatta Hatványt, hogy a Nyugat szekesztésével kapcsolatos problémákat tárja Osvát elé. De ezt Hatvány a felgyülemlett okok s Ady biztatása ellenére is jó ideig halasztotta, s végül csak 1911 legelején kerített sort rá. Az elhatározó indítékot Hatvány számára két, végsősoron kevésbé jelentős momentum szolgáltatta. Ezek közül az egyik Kaffka Mai-githoz kapcsolódik, aki 1911 első heteiben hívta fel Hatvány figyelmét bizonyos bántó, lekicsinylő megjegyzésekre, amelyek Osvát szűkebb környezetében hangzottak el Hatványról. Ennél azonban nagyobb szerepe volt annak, hogy Osvát nem fogadta el közlésre Erdős Renée Carducci-fordításait, s visszautasította Hajó Sándor Fiúk és lányok című akkoriban írt s bemutatás előtt álló színműve egyik részletének a Nyugatban történő megjelentetését. Hatvány különösen az utóbbi kiadásához ragaszkodott, s amikor ehhez Osvát semmiképp sem járult hozzá, elhatározta, hogy szóvá teszi Osvát előtt a Nyugat szerkesztését illető valamennyi kifogását. Fenntartásai bejelentésének szándékát Hatvány előbb Ignotusnak jelezte, majd amikor Ignotus mint főszerkesztő hozzájárult a szerkesztés kérdéseinek felvetéséhez, Hatvány röviddel rá tudomására hozta Osvátnak szerkesztői gyakorlatával szemben régóta érlelt ellenvetéseit. Hatványnak ez a fellépése, nem kevéssé a részéről s Osvát részéről egyaránt előtérbe kerülő érzelmi-indulati elemek következtében, úgyszólván egycsapásra bolygatta fel a Nyugat ügyében legközvetlenebbül érdekelt írók körét, s alig néhány napon belül komoly s közel másfél évig elhúzódó válságot idézett elő a folyóirat körül. E válság részleteit, elsősorban a Nyugat vezető íróinak levelezése, valamint különböző visszaemlékezések alapján, meglehetős pontossággal követhetjük végig. E részletek alaposabb bemutatása egy nagyobb tanulmány kereteit igényelné. Ezen a helyen a