Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

él. olyan érzésekre, nézetekre tanítja, amely mindenképpen ellentétes más osztályokéval." S most Szabó Ervin — Bresztovszky szerint — mégis az osztályon felüli művészetet követeli, amelynek tartalmát nem határozhatja meg a proletariátus osztálytudata, világnézete. „Ezzel aztán szerencsésen eljutottunk — úgymond — a kultúrának, mint új társadalomfölötti istenségnek hatványozásához és a jó, kényelmes l'art pour l'art-hoz. . . . De nem ejtheti el a proletariátus azt a jogát semmiféle elmélet kedvéért sem, hogy a neki és érte szóló irodalmat többre becsülje az ellene csinálódott — esetleg több formai szépséggel csinálódott — irodalomnál." Bresztovszky úgy vélte, hogy a proletariátusnak magának íveli megteremtenie a saját művészetét, amely osztályművészet, a proletariátus művészete. Mint látható, a vita felvetette a szocialista művészet néhány alapvető kérdését, de nem jutott el a megoldásig. Egyik oldalon az egyetemes, osztálytartalom nélküli művészet tételezése, másik oldalon az osztály kizárólag önerőből létrehozott saját művészetének gondolata merevedett meg. E dilemmát még hosszú ideig nem sikerült feloldania a szocialista művészetnek. A fel nem oldott ellentmondások ekkor tovább hatottak. Szabó Ervin nézetei beszivárogtak később a Ma-csoport teoretikusainak eszmevilágába. Szabó Ervin később mind szorosabb kapcsolatba került a polgári radikálisokkal, majd amikor a szocialisták antimilitarista tevékenységének inspirálójává válik, egyre közelebb jut a munkásosztály forradalmi szárnyához, a munkásosztály egységes kultúrájáért folytatott harc szükségességét hirdeti. A forradalmi szocialisták és antimilitaristák törekvései nem maradtak egészen visszhang nélkül a Nyugatban sem. A háború első éveiben a Nyugat komoly szerepet vállalt. Az első pillanatok mámoros hangulata után korán felébredt a felelősség az irodalomban. Valójában csak egy pillanatig tartott, amiről Tóth Árpád beszél: ,, . .. a háború első hetei! Akkor még alig akadt köztünk olyan nagyokos, akit meg ne csapott volna a menetszázados, virágos mámor!" (Háborús lírikusok, Nyugat, 1916. II. k. 891. 1.) Mindez azonban az első felocsúdásig tartott. Utána érkeztek az írók háborús naplójegyzetei, amelyekben már egyáltalán nem a háborús mámor, hanem az embertelenség elleni tiltakozás szólalt meg. A Nyugat mellett, sőt némileg ellenében egyre nagyobb szerephez jut a Ma-csoport. A Tett és a Ma az elsők között támogatja a munkásosztály háborúellenes megnyilvánulásait. Ady háborúellenes versei mellett Komját Aladár, Kassák írásai jelzik a tájékozódás irányát. A szocialista lírikusok már nemcsak a háborúelleni tiltakozás szavát hallatják, hanem az új forradalom eljövetelét várják és akar-