Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)
hogy megvoft a lehetősége a harcát megharcolni, és megvolt a lehetősége arra, hogy Tiszát „úrnak, magyarnak egyként rongynak" nevezze. Egyebek közt ez Adynak a jelentősége a maga korában, mert a Nyugat Ady nélkül egy nagyon is szűkkörű esztétikai forradalom volt. A politikai forradalmat, a társadalmi forradalmat egyedül Ady jelentette benne. Legfeljebb még nála jóval halkabban és nem olyan titáni erővel Juhász Gyulát mondhatnám és prózában Móriczot, bár Móricz sem volt az, ami Ady. Móricz is egy katona volt abból a seregből, ahol Ady kiemelkedő és óriási vezér volt. Na most végeredményben az Ady magatartás. Az Ady magatartás azért tovább élt, nem olyan módon, ahogy Adynál, ebben azt hiszem a kor, az őt követő kor is ludas azért, mert egyszerűen nem volt lehetőség és mód rá úgy fellépni, ahogy Ady felléphetett. Mert voltak itt később is, akik azért azt a politikai harcot, amit Ady megvívott, maguk is csinálták. Most költőkre gondolok, akik költői eszközökkel próbálták ezt. Volt egy kis sereg itt a két háború közt is Magyarországon, de nem Adyk. Nem is volt mód rá, hogy Adyk legyenek. Adytól én is csak a magatartás példáját kaptam. Amikor én verselni kezdtem, akkor Ady hangján nem lehetett megszólalni, csak egy bizonyos fajta magatartást vettem hát át tőle és az igényt, hogy azt, ami valahol a XVIII. század végén elkezdődött, mondjuk Csokonainál, azt a költői, politikai harcosságot, ami aztán Petőfiben, majd Adyban csúcsosodott ki, hát ezt a magam szerény képességei szerint csináljam. Természetesen már sokkal erősebben József Attila, mint Ady hatása alatt. Nem úgy van az, hogy az ember egész életében ugyanazokat és egyformán érzi magához közel. Én nagyon szeretem Aranyt és nagyon nagyra becsülöm, Ady is nagyon nagyra becsülte. Neki muszáj volt szembefordulni vele, mert az egyik történelmi és irodalomtörténeti hivatása volt, hogy a kanonizált Aranyt ledöntse trónjáról. De vannak élethelyzetek, amikor hirtelen közelebb kerül egy költő az emberhez, aztán vannak más körülmények, amikor eltávolodik újra. Adyval gyerekkoromban, olyan 15—16 éves koromban találkoztam először. Még akkor nem volt teljes Ady-kiadás, csak úgy kölcsönkönyvtárból a régi kiadású könyveit olvasgattam. Mégcsak nem is a legjobb könyvévei kezdtem. A menekülő Élet volt az első Ady-könyv, amit olvastam. Nekem, aki gyerekkoromtól Petőfin nevelkedtem, nagyon nagy szenzációt jelentett Ady, de azért akkor is távol állt tőlem Ady szimbolizmusa, mítosz-teremtése. Hozzám inkább a Petőfi, Arany, Illyés egyszerűbb, közvetlenebb nyelve, szerkesztési módja, logikája állt közel. És József Attiláé