Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

költészetének legnagyobbjai közt. De ezt, úgy vélem, nem elég, ha csak mi tudjuk; erről meg kellene győznünk a világlírai „köztudatot" is. A lehetőségig adekvát Ady-fordításokkal ; de egy többé-kevésbé kihasználatlan más úton is: a tanulmány, az esszé útján. Ha mi nem beszélünk róla a világlíra fórumán, ha mi nem „tájoljuk be", ha mi nem „magyarázzuk meg": ki tegye helyettünk? Más aligha tudja, és aligha fogja megtenni. Az utolsó kérdés arra csábít, hogy elismételjem az irodalomtörténet cáfolhatatlan közhelyeit. Ehelyett csak annyit: akármilyen forradalmian új volt, azért van egy „pillanat" (a Verse/c-ben és a Még egy szer-ben), amikor ki lehet tapintani, milyen előzmények gubójából töri ki magát. És most, több mint fél század múltán megint ki lehet tapintani egy még lüktető és testmeleg pontot, ahol ismét mintegy visszakapcsolódik líránk vérkeringésébe, miután, éppen nyomasztó újsága és nagysága következtében, „követhetetlen" volt közvetlen utókorában (legföljebb csak utánozható, rosszul, rossz epigonokban — egyetlen kivételül Fodor Józseffel): Juhász Ferenc pályájának egy fontos korszakában. 1968.