Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

VAS ISTVÁN Azt kérdezi, fenntartom-e azt a véleményemet, amelyiket a Toll-ban annak idején Adyról elmondtam. Nem vélemény volt az, inkább kétely, annak jelzése, hogy nem voltam hozzá közel. Őszinte vallomás arról, hogy valami bennem komolyan berzenkedik ellene. Azt írtam róla, ha jól emlékszem: nem tudom, hogy milyen nagy költő, de azt tudom, hogy ő pótolja azt a politikánkat és filozófiánkat, ami nincs és nem is volt, és ez véleménynek nem éppen lebecsülő. Sok olyasmit írtam már életemben, ami felháborodást váltott ki, de olyan őszintét, holmi rendszerektől, politikától független felháborodást, legközvetenebb barátaim körében is, még nem tapasztaltam soha. Ady körül olyan tabu légkör volt és van, talán még mindig, amiben nehéz költőről beszélni. Holott ma Adynak nincs eleven hatása, igaz, hogy az egész régi költészetnek sincsen. Tehát az egész József Attila előtti költészetnek. Sőt úgy látom, Adynak már az őt követő nemzedékekre sem volt semmi költői hatása. Az első olyan költő, akiben Adynak valamilyen folytatása él tovább, az Juhász Ferenc. Persze kamaszkoromban én is megkaptam az Ady-bódulatot, de ez elmúlt. Ma tudom, hogy óriási költő volt, de olvasni azért ma is nehezemre esik. Inkább azzal hat rám, ami belőle megmaradt a fejemben. Ez aránylag sok. Ha kinyitom a kötetét, mindig találok egy-egy olyan szakaszt, amelyik után azt mondom: Ez óriási, ilyet senki sem írt. Aztán a következőnél: Hát ez rémes, ezt nem lehet olvasni. De miért kell egy költő rossz oldalairól beszélnünk? Beszéljünk inkább arról, hogy olyasmit tudott, amit senki más. Hogy nagyon tisztán látott. Az a megdöbbentő, hogy ez a gőzös, zavaros magatartás micsoda tiszta koponyát burkolt be, és védett. Ez a csodálatos, hogy tiszta koponya volt. Nagyon tiszta. Mi az, ami Adyból leginkább hat, ami mindenkire hat, ami énrám is hat? Talán a bátorsága. Nem is csak az, hogy kimondjuk