Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

KERESZTURY DEZSŐ Az én fiatalkoromban az Ady-kérdés volt a magyar irodalmi étet tengely-kérdése. Első komoly tanulmányom, mely a Magyar Szemlében A magyar irodalmi élet feszültségei címmel jelent meg, az Ady-viták körül rendezte el helyzetképét. De nemcsak az irodalompolitika tengely-kérdése volt az Ady-kérdés, hanem a „kettészakadt irodatem" társadalmi, politikai hátterének megvilágítására is ez szolgáilt. Az itthoni és a kisebbségi sorsba került magyarság konfrontációjálwtik, vitáinak központjában ez állt. A magyarság és európaiság, a hazafiság és nemzetköziség kérdéseiről folyó vitákban is a kiindulás, az érv és ellenérv Ady költészete volt. Ugyanez mondható a stüus kérdéseiről, a közérthetőségről és érthetetlenségről, a kifejezés egyéni voltáról, a zseniről szóló vitákról. Szabó Dezső korában valtunk fiatalok, aki, meggyőződésem szerint, nem utolsó sorban annak köszönhette óriási hatását, hogy azt a problématömeget, ami Ady költészetében gomolygott, prózában, közérthető publicisztikában fejtette ki. Szabó Dezső elképzelhetetlen Ady nélkül. Véleményem szerint Ady egyetlen komoly folytatója ő volt. Azért kezdem ezzel, mert Ady azóta a nem vitatott klasszikusok közé került. Ez nekünk paradoxul hangzik. Ady és klasszikus! De ki meri ma Adyra azt mondani, hogy rossz költő volt, vagy hogy érthetetlen, vagy hogy erkölcstelen? Vagy hogy haaafiatlan? Azokat a vádakat, melyek olyan gépfegyver-ropogásszerűen hangzottak el vele szemben, elejtették, magára adó ember szégyenli az ilyesmit előhozni. Viszont az igazság az, hogy Adyt tanítani, propagálni kell. Az én fiatalkoromban az Ady-köteteket úgy elvitték, mint a cukrot. Ma Ady összes versei alig fogynak ; a Borsos-illusztrációval megjelent kötet talán 6—7 év alatt sem fogyott el. Ady tehát nem él úgy benne az irodalmi köztudatban, vitákban, mint fiatalkoromban. Amit fiatalokkal való beszélgetések során tapasz-