Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

És épp most, amikor már vértanú-költők is bizonyítják, hogy még mindig „oly korban" élünk, „mikor az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra", mellőzhetjük-e azt az Adyt, aki bronzkeményen áll igazában, mint „ember az emberte­lenségben"?! Éppen e napokban lehettünk tanúi egy vitának, mely a vátesz­költő, a küldetés-költő körül forog. E vita szerint ma már nem tűz kell a költészetben, hanem szerszám, nem hit, hanem tudás, nem próféták kellenek, de szakemberek! Ha kissé jobban oda­figyelünk, e próféta-fanyalgás és tagadás valójában az Ady-feno­mén címére van adresszálva, hisz Ady tudatosan és vállaltan pro­fetikus költő. És ez — a prófétai attitűd — nem elavult bibliai szöveg, ótestamentumi magatartás. Radnóti a második világhábo­rúban élő és ható erőként sugallta: „Próféták s költők dühe oly rokon, étek a népnek / s innivaló!" A költészet: kinyilatkoztatás. Ady „kiáltó"-nak tudta és mondta magát. Űrnek. És a költészet egy embertelen világban ugyan mi más lehet, mint — őrszerep?! A költészet: őrszerep. Éberség, fel­rázás, riasztás, veszélytudatosítás. Aki ezt a szerepet időszerűt­lenné avatja, magát a költészetet tagadja: a küldöttet és a kül­detést, a magyar poétafaj e főismérvét. Mert kellenek ma is, ahogy mindig kellettek, az „ezerszer Mes­siások". Ó, mennyi példa szerte a világon és mennyi tagadás vál­lalás helyett! Még jól emlékszem: Márai Sándor egyszer „tébolyo­dottságban" marasztalta el Carl von Ossietzkyt, és van-e ma iga­zoltabb vád, tanúság és ember, mint éppen a Nobel-díjas Hitler­áldozat?! Adyt nem temetni, nem kisebbíteni kell, de feltámasztani, fel­nagyítani, hogy hasson, éljen, használjon, segítsen. Ady még ma is megváltatlan, megvívatlan. Az érte való harc folyamatos aktua­litás, de épp ez bizonyítja, hogy „örök virágzás" a sorsa: „Szent, mint szent sír, s mint koporsó kemény, j De virágzás, de Elet és örök". Az előbb kétszeresen is kihangsúlyoztuk, hogy a költészet ko­runkban — és minden időben — őrszerep! Az „őrzők vigyázzatok a sírazsán"-kiáltás : a háború és embertelenség ellen kiálló Ady legkövetkezetesebb magatartása. Mindig őr volt, a háború e sze­repét csak felfokozta és világgá bizonyította. Ady háborús költészete nem véletlenül lett a magyar és a világ­irodalom egyik csúcspontja. Világos, hogy ezt az Adyt kell az elő­térbe állítani, ezt vállalni és továbbadni. Az Ady-maximum: az Ady-mérték, és minden, ami erről lehámlik, minimum, elavult.

Next

/
Thumbnails
Contents