Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

És épp most, amikor már vértanú-költők is bizonyítják, hogy még mindig „oly korban" élünk, „mikor az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra", mellőzhetjük-e azt az Adyt, aki bronzkeményen áll igazában, mint „ember az embertelenségben"?! Éppen e napokban lehettünk tanúi egy vitának, mely a váteszköltő, a küldetés-költő körül forog. E vita szerint ma már nem tűz kell a költészetben, hanem szerszám, nem hit, hanem tudás, nem próféták kellenek, de szakemberek! Ha kissé jobban odafigyelünk, e próféta-fanyalgás és tagadás valójában az Ady-fenomén címére van adresszálva, hisz Ady tudatosan és vállaltan profetikus költő. És ez — a prófétai attitűd — nem elavult bibliai szöveg, ótestamentumi magatartás. Radnóti a második világháborúban élő és ható erőként sugallta: „Próféták s költők dühe oly rokon, étek a népnek / s innivaló!" A költészet: kinyilatkoztatás. Ady „kiáltó"-nak tudta és mondta magát. Űrnek. És a költészet egy embertelen világban ugyan mi más lehet, mint — őrszerep?! A költészet: őrszerep. Éberség, felrázás, riasztás, veszélytudatosítás. Aki ezt a szerepet időszerűtlenné avatja, magát a költészetet tagadja: a küldöttet és a küldetést, a magyar poétafaj e főismérvét. Mert kellenek ma is, ahogy mindig kellettek, az „ezerszer Messiások". Ó, mennyi példa szerte a világon és mennyi tagadás vállalás helyett! Még jól emlékszem: Márai Sándor egyszer „tébolyodottságban" marasztalta el Carl von Ossietzkyt, és van-e ma igazoltabb vád, tanúság és ember, mint éppen a Nobel-díjas Hitleráldozat?! Adyt nem temetni, nem kisebbíteni kell, de feltámasztani, felnagyítani, hogy hasson, éljen, használjon, segítsen. Ady még ma is megváltatlan, megvívatlan. Az érte való harc folyamatos aktualitás, de épp ez bizonyítja, hogy „örök virágzás" a sorsa: „Szent, mint szent sír, s mint koporsó kemény, j De virágzás, de Elet és örök". Az előbb kétszeresen is kihangsúlyoztuk, hogy a költészet korunkban — és minden időben — őrszerep! Az „őrzők vigyázzatok a sírazsán"-kiáltás : a háború és embertelenség ellen kiálló Ady legkövetkezetesebb magatartása. Mindig őr volt, a háború e szerepét csak felfokozta és világgá bizonyította. Ady háborús költészete nem véletlenül lett a magyar és a világirodalom egyik csúcspontja. Világos, hogy ezt az Adyt kell az előtérbe állítani, ezt vállalni és továbbadni. Az Ady-maximum: az Ady-mérték, és minden, ami erről lehámlik, minimum, elavult.