Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

ELŐSZÓ AZ ELSŐ KIADÁSHOZ Ügy ötven évről nézhetni a Mostra. Be boldog lesz, ki majd megmosolyogja Vergődő, zűrös, mai életünket S úgy látja, ahogy látni kellene: Feltörni indult, tébolyos zene, Lelkek nagy csődje, jövők szomjúsága. Be boldog lesz, ki majd messziről látja S szól majd felőlük bölcsen, hidegen. (Ady: Távolról a Mostba) Halálának 50 éves ünnepén még mindig nem hideg bölcs ítéleteket, hanem szenvedélyes vallomásokat, polemikus élű nyilatkozatokat gyűjthettünk egybe Adyról, s ez mindennél jobban mutatja, hogy a költő él és hat. Még mindig vélemények, ízlések, világnézeti árnyalatok ütköznek meg nevével ós műve körül, ha nem is olyan szélsőségesek többé ezek az ellentétek, mint Ady életében vagy az 1929-es Kosztolányi-vita idején. Halála tízéves fordulóján kegyeletes emlékezés helyett Ady-revízió tartotta izgalomban az irodalmi életet. A huszonötödik évforduló történelmünk egyik legnagyobb megpróbáltatásával esett egybe, melyhez nem illett az ünnep. Az ötvenes években, a harmincadik és negyvenedik forduló körül csak merev, protokolláris ünneplés lehetett része. Ha ma ismét nincs egyetértés az Ady^kérdésben, az csak jó, egészséges, méltó a költő szelleméhez, mely nem tűrte az ellentétek kendőzését. Ennek a mostani ankétnak jellege és célja is lényegesen különbözik az 1929-es és az ehhez csatlakozó 1938-as Toll-ankóttól. Abban egymással vitázó vélemények láttak napvilágot a soron következő számokban. Itt egymástól függetlenül készült, többnyire magnetofonba mondott, egymásnak nem egyszer ellentmondó nyilatkozatok, vallomások sorakoznak fel. Ankétünk résztvevői, akik egy múzeum felkérésére inkább az utókornak szánták voksaikat, elfogulatlanabbul nyilatkozhattak meg, mint egy vita tüzében tették volna, bár az Ady-kérdés fókuszában az idők folyamán amúgy is éppen elég sok szenvedély és elfogultság gyűlt össze. Kosztolányi pamfletje, mely az 1929-es vitát elindította, egy nagyon szűk