Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

ben folyamatosan olvasta azt, amit írok, részben ez alkalommal kezébe vette Ady kötetét. Ekkor vált lelkes hívévé Adynak, akiről a legelső időkben elég lesújtó nyilatkozatot tett ezzel a versévei kapcsolatban: „Akit én csókolok, elsápad, / Nem merem megcsókolni / Az anyámat." Ezt ő félreértette, s ez a vers felháborította. S most 1922—23-ban vált Adynak lelkes hívévé. Akkor valahol gyűjtés folyt egy Ady-emlékre, ahová ő már, mintegy bocsánatkéréssel küldött egy anyagi viszonyainak megfelelő öszszeget, azzal, hogy ha folytatják a gyűjtést, ahhoz mindig hozzá fog járulni. Visszatérve a kérdésekre: meg kell különböztetni Ady világirodalmi helyét attól, amelyet a világirodalmi köztudatban ténylegesen betölt. Hogy hogyan ismerik, az siralmas dolog az egész magyar költészettel kapcsolatban, hiszen oly kevés fordítás jelenik meg. Még a legszebbek most a Gara László által szerkesztett francia fordítások, amelyek a francia szokásokkal ellentétben formahívek és tisztább fogalmat adnak a magyar költészetről, mint aminőt a franciáknak valaha is módjukban volt megszerezni. A kevés fordítás, s ennek is a kevés sajtóvisszhangja ugye nem jelenti azt, hogy a világ közönségének tudatában komolyan élne akár a magyar irodalom, akár ilyen világraszóló nagy költő. Már most ha ettől függetlenül abszolút értékét akarja kérdezni, akkor nyugodtan felelhetem, hogy nekünk nincs szükségünk a külföld elismerésére saját önérzetünk megtámogatására, vagyunk már olyan felnőttek, hogy megállapíthatjuk, igazi érték-e, világirodalmi érték-e valamelyik költőnk, igen vagy nem. Már most, hogy Ady Endre összehasonlítva az ő tulajdonképpen későn felismert mestereivel, mint Baudelaire, vagy összehasonlítva a tegnapi és a mai költőkkel, mint a világnézetileg vele rokon Eluard, nyugodtan mondhatjuk, hogy ezeknek a színvonalát legalább is eléri. Magyar viszonylatban pedig, tekintve, hogy milyen akadályokkal kellett megküzdenie, nagyobbra is tarthatjuk ezeknél a világirodalmi nagyságoknál. De ez nyugodtan megmaradhat a mi titkunknak: a külföld elismerése nélkül is tudjuk, amit tudunk, hogy van nekünk egy ilyen Petőfihez méltó költőnk, akit a külföld éppoly kevéssé s gyatrán ismer, mint amilyen kevéssé és gyatrán ismeri Petőfit. Tehát megkülönböztetve a tényleges hatást a valóságos értéktől, a tényleges hatástól függetlenül a valóságos érték fölér a mai külföldi világirodalom legnagyobbjainak az értékével. 1968.