Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

tisztelet jele leend. Oly régi ez az alkotmány, bizony megérdemli e látszólag felesleges tisztelkedést. De ez egymaga feladatunknak csak egy részét fejezi iki. Abból, hogy valakinek köszörületlen drágakövét, azért, mivel fényesnek nem látszik, nem kell eldobnia, korántsem következik, hogy azt örökre köszörületlen állapotban tartsa meg; mivel azon vad népeket, melyek tiszta, habár formátlan arányúikat pálinkáért s üveggyöngyökért cserélik fel, együgyűeknek nevezzük, nem következik: hogy aranyuknak egy részén a civilizáció kényelmeit, s ha kívánják, piperéjét magoknak meg ne szerezzek. A drágakő csak köszörülés által nyeri meg fényét, az aranynak becse éppen abban fekszik, hogy általa ezer élvezet megszerzése lehetségessé válik, s éppen így van az a szabadsággal is, mely józan nemzet által csak azért tartatik a kincsek legnagyobbikának, mert ki vele bír, minden egyebet megszerezhet. Anyagi jólétet, rendes közigazgatást, egyszóval mindent, mi egy nemzet anyagi s szellemi jólétét biztosíthatja. — Mit érne szabadságunk, mit érne, hogy lábainkat békó nem szorítja, ha örökké csak egy helyben akarnánk maradni, ha feladatunk nem volna haladni. — Ha első feladatunk: megőrzeni alkotmányosságunkat — mit talán nem fog senki tagadni — a második, mely ennek szükséges következése, az: hogy alkotmányosságunk kifejlesztésén munkálkodjunk. Valamint azok, kik a rend ügye alatt a szabadság korlátolását tűzték ki feladatokul, egy bizonyos pontnál, meddig a szabadságot korlátolni akarják, nem állhatnak meg, s akaratuk ellen elragadtatnak elveik által, míg végre a szabadságot semmivé tevék: úgy az alkotmányosság őrei sem állhatnak meg egy bizonyos status quonak védelme mellett, haladniok kell a szabadság ösvényén, meghazudtolnák elveiket, ha azoknak tágabb körökbeni, vagy célszerűbb alkalmazását nem óhajtanák. Ez országnak helyzete talán senkit sem elégít ki. Midőn gróf Széchenyi férfias őszinteséggel először kimondá. hogy mindenben hátravagyunk, sokan neheztelve ellentmondtak ezen állításának. De azóta a váltótörvények hozattak be, ezen urak átlátták, hogy abban, miben hátramaradniok legkedvesebb vala — a tőke- és kamatfizetésben, hátramaradniok többé nem szabad, s szavuk most a nagy karban szinte haladásról énekel. Az emberek átlátták, hogy a merev konzervativizmus mint egyeseknél, úgy népeknél igen jól illik azokhoz, kik másoknál magasabbra emelkedtek, s mint pékiául az angol, a jólétet nagy mértékben élvezik, de olyanoknál, kiknek éppen ellenkező helyzet jutott, csak nevetséges; mindenki meggyőződött, hogy aki bundájában jól érezve magát, csak azért, hogy e kedvelt ruhadarabtól megválnia ne kelljen, a világért sem utazna melegebb éghajlat felé, végre mégis le fogja dobni a meleg bárány-takarót, mert mág ő maga állott, addig a világ utazott vele, s ki e porvilágon maga menni nem akar, az mint az egykori pataki diáknak monda Kazinczynk, menetik. Valódi megcsontosult konzervatív — kiket gróf Széchenyi Prog-