Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

Maradjunk a felvett hasonlatnál. Mi is régi, félig romban álló épülethez hasonlítjuk alkotmányunkat; nem gót erősség, mi azt görög templom romjához hasonlítjuk; s ebben fekszik a kép eredetisége. Az oszlopok, melyek az épületnek egykor ékességei s támaszai valának, még fennállanak, megyéknek nevezzük, s mint zöld babér a rom oszlopait, úgy fűzik körül ezeket reményünk ágai. De a tető hibázik, s nekünk úgy látszott mindig, hogy az idő viszontagságai lassanként le fogják dönteni ez erőseknek gondolt oszlopokat is, ha fedélről nem gondoskodunk. — Számtalanszor elmondtuk nézetünket, elmondjuk most, s el fogjuk mondani ezentúl is: alkotmányunk egyedüli biztosítékai a megyék, veszélyben forognak, ha ez oszlopok felébe nem gondoskodunk célszerű tetőről, mely fölöttök állva, őket egyszersmind az idő viszontagságai ellen megőrizze. De vajon ebből az következik-e, hogy azok, kilk velünk egyetértenek; mert jelen alkotmányos állásunkat kielégítőnek nem tartják, annak védelmében hanyagok legyenek? Következik-e, hogy mivel a megyei rendszerben csak az alkotmányosság egyik faktorát látjuk, melynek birtoka által a valóban alkotmányos nemzetek sorába még nem emeltetünk, mivel magának e rendszernek hiányait magunk előtt el nem titkolhatjuk, azért e rendszerről lemondani, vagy azt bármi anyagi jobblétért felcserélni érdekünkben feküdhetnék? Megnyugtathatjuk elleneinket, hogy bármik legyenek azon véleményámyéklatok, melyeket sorainkban találhatnak, az észbeli aberratióknak ezen nemét nem fogják képviselve találni. — Alkotmányos nemzetnek neveztetünk, s e név nem olcsó áron szereztetett e nemzet által. Eldődeink századokig küzdöttek függetlenségükért, alig múlt félszázad, midőn alkotmányunk helyett cserében anyagi jólét ajánltatott, s a nemzet ellent tuda állni a korlátlan hatalomnak, melyet látszólag csak az emberi jogok szent nevében akart egy nagy férfiú gyakorolni. Méltó, hogy mi e nemzetnek annyiba kerüH, miért annyit áldozánk, annyi nélkülözést eltűrtünk, végre meghozza jutalmát, hogy alkotmányos létünk valahára meghozza áldásait, mi csak akkor történhetik, ha annak minden következései elfogadtatnak. De e jobblét, mely után vágyódunk, nem vakítja el annyira belátásunkat, hogy elfelejtenők, miként annak elérésére csak egy biztos utunk van: az, ha annak kivívására jelen alkotmányunkat használjuk eszközül. — Fához hasonló a szabadság, mely már teljes nagyságában átültetve, többnyire elszárad, s csak ott díszlik valóban, hol növése hosszú kifejlődés vala. őrizzük meg azt, mely eldődeinktől ránk maradt, csak úgy várhatunk ízletes gyümölcsöket, ha a nemesített ágokat ez erős törzsökre oltottuk. De nem szűkség hosszasan mutogatni: miként az ellenzéknek első feladata: megőrizni szabadságunk maradványait; sem mi magunk, sem elleneink nem kétkednek ebbeli hivatásunk fölött. Csak amennyiben az ellenzéknek e kettős irányában, mely egy részről baladás, a másikról jelen