Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

majdnem mindig igazságtalanok, sőt nevetségesek azoknak panaszai, kik, mivel egykor valamely pártnak élén álltak, s anélkül, hogy meggy őz ődésök szerint változtak volna, tőle elhagyattak, a pártot ingadékonysággal vádolják. Az egyes, 'ki éltének határát nem ismeri, jól cselekszik, ha a legszorosabb következetesség után törekedve, úgy intézi dolgait, hogy bármily órában hal meg, nem hagyva jelleméről a legkisebb kételyt maga után, tisztán, mint férfihoz illik, feküdjék sírjába; a pártnak igazolása a sikerben fekszik, továbbra számolhat, más eszközökhez nyúl, s miután az elv, mely szerint cselekvéseiket intézik, ily különböző, miként ne történnék sokszor, hogy a párt s legszilárdabb követői, bár mindkettő szoros következetességgel jár, nem válnának el sokszor egymástól. Következik ebből ezenfelül, hogy valamely párt látszólag egészen megváltoztathatja irányát, anélkül, hogy következetlenséggel vádoltathatnék, sőt hogy két egymással ellentétben álló pártok egészen felcserélhetik szerepeiket; s azon párt, mely a fennálló alkotmányt egykor védelmezé, később ellene fordul s azokkal küszködik, kik azt elébb megtámadák, s most védelmében buzognak; anélkül, hogy azért akár az egyik, akár a másik pártnak nézetei a végcélok iránt megváltoztak volna. Következik végre, hogy ugyanazon párt, ugyanazon egy időben, egészen különböző, sőt néha látszólag ellentétben álló elvek szerint intézheti cselekvéseit, egészen históriai alapon állva egy helyen, tisztán elméletin a másikon, konzervatív némely kérdések iránt, haladó másokban, s ismét következetessége felelt csak az határoz, mennyiben segítik elő e különböző állások végcéljait. Mindezeknek saját alkotmányos kifejlődésünkben találjuk példáit 1825ben az ellenzék, mint e haza konzervatív pártja lép fel. Feladata: egész épségében fenntartani alkotmányunkat. Az ellenzék a nemzetet még a nemességben találja, ennek kiváltságait védi, ezekben védd szabadságát. 1832-ben az ellenzéknek iránya megváltozott Alkotmányunk védelme fő gondját képezi még, de e feladás mellett egy újat látunk, mely mellett napról napra növekedő 'buzgóságot tapasztalunk. Nemcsak a nemesség, a nép alsóbb osztályainak érdekei említtetnek. Elvek, melyek egykor Gustermann s Piringertől kimondatva, oly hatalmas fergeteget idéztek elé, csaknem alapelvekként fogadtatnak el immár, beszédek, melyek egy országgyűléssel előbb elmondhatatlan oknak látszottak volna, tapssal fogadtatnak, és az ellenzék, mintegy akaratlanul a kor szelleme s viszonyaink által kényszerítve, egészen új téren áll. 1839-ben minden arra látszék mutatni, hogy pártunk egész ereje sérelmi küzdelmeiben fog felemésztetni, s mégis nem történt-e a haladás terén még nevezetesebb előlépés; mig utósó országgyűlésünkön — ez, anyagi eredményekben látszólag oly csekély, de az eszmék kifejlődésére epochalis törvényhozás alatt — a sérelmi küzdelmek az ellenzék fő- s egyedüli szempontjából, csaknem mellékes foglalatosságára váltak, s minden erő, minden törekvés a haladás kérdései körül