Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)
Cikkek, tanulmányok
kedés, főképp midőn ez ocsmány szokás nálunk újabb időiben megkezdetett, eleinte nagy részint választásoknál basznál tátott; e téren az ellenzék s konzervatívek nem tehernek egymásnak szemrehányásokat, visszaélt ez eszközzel mindkét rész, s mi bizonyosan nem fogunk senkinek védelmére felszólalni, ki ezt tevé; sőt felszólítjuk konzervatív elleneinket: nevezzék meg azokat, kik ezen visszaélésnek hazánkban megkezdői, s kiket az Allgemeine szavai szerint az ez iránti privilégium illet? Teljes meggyőződésünk, hogy azok nem a mi soraink között fognak találtatni. A korteskedésnek másik, még veszedelmesebb neme az, mely politikai kérdések keresztülvitelére használtatott, s ugyan kit illet itt a borostyán? Hibát, sőt valódi polgári bíint 'követ el, ki tanácskozási termeinket miveletlen csoportok táborává változtatva, mert a tömeg józanságában nem bízik, hatalmát abban keresi, hogy őt lerészegíti, s nem tagadjuk, hogy e részben az ellenzék sorai között is soha nem helyeselhető dolgok történtek. Nem akarjuk eltakarni politikai barátink botlásait, nyilván kimondtuk s ki fogjuk mondani rosszallásunkat minden rendbontás ellen, jő jön az bármily oldalról. A korteskedés mindig rossz, sőt vétkes eszköz marad. De miután ez eszköz, a néhány budai konzervatív önvallomása szerint, most általuk használtatik, miután nagy önmegelégedéssel azt halljuk hirdetni, hogy a konzervatív bunkó éppoly súlyosan sújt, mint az ellenzéki (lásd az Alig. Zeitung idézett számát) a pártok moralitásának megítélésére nem lehet-e kérdenünk, e hasonlóan veszélyes eszköz az illető pártok által mily szándékkal használtatik? s ha e kérdést állítjuk fel, ugyan mit látunk? Az ellenzék anra korteskedik, hogy a nemességet a század szellemével meg nem egyező kiváltságok lemondására bírja; a másik rész arra, hogy középkori állapotaink fenntartassanak, amazok a jog- s téheregyenlőség, ezek a lekiáltóbb egyenetlenség, a nemesség által eddig élvezett féktelenség fenntartása mellett, s habár senki sem fogja is a mindig inkább divatba jött megvesztegetéseket helybehagyni; habár hihetőképp mívéltebb utódaink hasonló rosszalást mondanak durva szokásainkra: a nagyobb gyalázat bizonyosan nem a mi pántunkat fogja érni. Az utolsó vád, mely az ellenzék ellen az említett cikkben emeltetik, e párt vezetőinek erkölcsiségét illeti. A vád új s csaknem váratlan, miután az élénkség után ítélve, mell vei konzervatívjeink eddig az ellenzék társaságát keresni szokták, gyanítanunk nem lehetett, hogy erkölcsiségünk iránt soraiban kételyek léteznek. Minden hasztalan vitatkozás elkerülése végett e vádat illetőleg ezennel ünnepélyesen felszólítjuk az Allgemeine Zeitung konzervatívjeit: miután cikkelyökben egyes, s amint szavaiból látszik általánosan ismert esetekre céloznak: méltóztassanak azon ellenzéki vezetőket megnevezni, kiket értenek. Kik azon ellenzéki tagok, kik előszobákban annyi ügyességet fejtettek ki? kik azok, kik szabadelvű nyilatkozataik mellett jobbágyaikat zsarolják? ki az, ki fáradt zarándokoktól jószágán minden ital vízért fizetést kívánt? ki az, ki alattvalóit borozni szokta?
