Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

veink; — amiért emliti hál annyiszor Magyarország független létét, miért támaszkodik azon kor törvényeire, mely alatt, a haza még egészen független ország volt" — Mi ez ellenvetések elsejét illeti, rövid válaszunk az: hogy hazánk független létét azért említjük, mert e hon, hála Istennek s eldődeinknek, soha a meghódított országok közül nem tartozott, s földén, azon néhány konzervatíven kívül, még igen sok becsületes ember lakik, ki azt nyilván ki meri mondani; a másodikra azt feleljük: hogy ezen állát ás oly kiterjedésben alkalmazva, mint azt itt látjuk, valódi koholmány, s hogy a magyar ellenzék, egyes ritka eseteket kivéve, mindig oly törvényekre hivatkozik, melyek a mostan uralkodó ház alatt vétették fel törvénykönyvünkbe. Ki ezen kételkedik, annak készek vagyunk ezen állításunkat bebizonyítani. Az uralkodók diplomáiban I. Ferdinándtól dicsőén uralkodó királyunkág, a békekötésekben, az 1608-i k.e. dekrétumban több van, hogysem e haza teljes függetlenségének bebizonyítására II. Ulászló vagy Lajos szerencsétlen korszakára kellene hivatkoznunk. East minden publicista tudja hazánkban az említett konzervatíveken kívül, kik tudatlanságuk bebizonyítására kévéseivé egy magyar lapban nyíló tért, az Allgemeine hasábjaihoz folyamodtak. Sokat, igen sokat szólhatnánk még e tárgyról, de megkíméljük olvasóinkat oly dolgok felhordásától, melyeknél, igazságtalanul vádoltatva, talán keserűek lehetnénk. Egy van, mit egészen mellőzni nem lehet, s pedig azért nem, mivel ez a imagyar ellenzék ellen már sokszor emeltetett, vádképpen. Mondatik tudniillik: hogy a Védegylet kizárólag az örökös tartományok megrontására céloztatik, s azon elszakadási tendenciának eredménye, mely némelyek szerint az egész ellenzéket jellemzi; de azon úri emberek, kik e váddal oly merészen előállanak, egészen megfelejtkeztek-e a múltról? — Ki volt, ki 1843-ig szüntelen a birodalom s Magyarország közötti vámvonalok megszüntetését sürgeté? Nem az ellenzék? s ki volt az, ki e vámvonalok megszüntetését lehetetlennek áliká — nem a másik rész-e? s ha elkövetve mindent, mi tőlünk függött, hogy az érdekeinket annyira sértő vámszabályok szüntettessenek meg, végre a védegyesülethez folyamodtunk, ha, miután törvényhozás útján nem lehetett, a magányélet körében kerestünk iparunknak pártolást: nem nevetséges-e ekkor a monarchiát óid elszakadással s a birodalom örökös tartományai érdekeinek feláldozásával vádoltatnunk? Nem azt jelenti-e ama vád, mintha a magyar ipar kifejtése, ápolása ellenkeznék a birodalom érdekeivel? Valóban, meg kell vallani, hogy a vakmerőségnek egy idő óta sok mindenféle nemével ismerkedtünk meg; s azt hinnők, hogy már nagyobbat nem is mutathatunk föl, mint amelye', e kérdésnél tapasztalunk a rágalmazásban. Csalatkozunk; ugyanazon cikk, melyet taglalás alá vettünk, az ellenzék eddigi eljárásról szólva, még kiáltóbb valótlanságokat állit. Ezekről azonban a jövő számban. — * * *