Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

gyermekek bizonyos politikai párt nézetei elfogadására neveltessenek. Ezt meg fogja engedni mindenki; sőt ha valaki a népiskolát ily célra akarná is használni, jelen viszonyaink között, hol a nevelés nagy részint a család köréhez tartozik, minden fáradsága sikertelennek fog mutatkozni. Arra, hogy a közállomány polgárait bizonyos politikai elveik szerint neveltesse, szükséges volna, hogy a nevelés kizárólag a közállomány kezeiben maradjon, s oly viszonyok, minőket Spártában találunk, századunkban képzelhetlene'k. Miután azonban minden pártnak szokása, hogy elleneinél sokkal több rosszakaratot s hatalmat tesz föl, mint mellyel azok bárnak: mi természetesebb, mint, hogy a népiskolák ügye népnevelési ügynek neveztetvén, minden párt azon intézetet, melytől állítólag a polgárok politikai kiképeztetése is függ, saját hatalmába keríteni, vagy legalább azon iparkodott, hogy az elleneinek befolyása alá ne jőjön, minek közönséges következménye, hogy az egész ügy csupa pártküzdelmek máatt inkább elhagyaták, s a falusi gyermekek, nehogy arisztokratikus vagy demokratikus vagy abszolutisztikus elvek szerint tanuljanak olvasni, inkább régi tudatlanságukban hagyatnak. A népoktatás nem tartozik azon tárgyaik közé, melyek már íermészetök szerint pártikérdésekiké válnak, sőt nincs talán ügy, mely annyira a pártküzdelmeken kívül állna, mint éppen ez; de szükséges, hogy a népoktatás eszméje a népnevelésétől elkülönöztessék, s ez mindaddig történni nem fog, mag elemi iskoláinkat népneveiéri intézeteknek fogjuk nevezni, s nekik éppen e névnél fogva nagyabb politikai fontosságot tulajdonítani, mint mivel azok bírnak. „Ne eresszük ki a népnevelést kezeinkből!'' így szólnak sokan s helyesen. Senki sem osztja e nézetet inkább, mint mi: ha azonban valaki azt hászá, hogy a népnevelés kizárólag, vagy csak nagyobb résziben is a falusi iskoláktól függ, az vagy arról, mit nevelés alatt érteni kell, vagy arról nincs magával tisztában, mit eszközölhet bár a legjobb iskola is. Gondoljanak vissza olvasóink saját ifjúságukra; vajon az, hogy tizenkét vagy tizennégy évig oly professzorok tanítványai voltak, kiket senki szabadelvuségről nem vádolt, volt-e befolyással saját politikai nézeteikre, s ha nem: lehet-e föltenni, hogy a néptanitás, mely annyival rövidebb időre s annyival kevesebb tárgyakra terjed, e tekintetben nagyobb befolyása leend? „A népet könnyebben ámíthatni" — így szólnak néhányan, s bizonyos tekintetiben igazuk lehet, ámbár a népnek előttünk, úgynevezett mívelt osztályok előtt, azon előnye van, hogy nem akarja magát elámititatni; azonban, ha föltesszük, hogy egyes népoktató nagy fáradsággal egy falu iskdlagyermekeit oly módon tudná is tanítani, hogy azok mind, elsőtől utósóig, vagy mint republikánusok, vagy mint az abszolutizmus barátai kerülnének ki kezei közül: mi következik ebből? Minden elfogulatlan olvasó meg fogja vallani, mikint ezt már csak egy esetben is föltenni nem