Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Bevezetés

böző megnyilatkozásaival, egy sor olyan összefüggést és hasonlóságot, amely vitathatatlanul az alkotó szellem s emberi karakter azonosságára val. Ilyen mindjárt A nyomor és óvszerei, valamint a negyedévvei ifjabb Teendőink egymást kiegészátő-fölytató harmóniája, a két tanulmány gondolati struktúrájának összeillő párhuzamossága. Az előbbi irás a gazdasági élet krízise kapcsán ragadja meg a nemzeti fejlődés sorsproblémáit, mindenekelőtt az anyagi érdekek, az alul levők nyomorúságos életformája sikján tükrözteti az állapotok tarthatatlanságát, a közteherviselés és az örökváltság muíhatatlanságát. Az utóbbi irás viszont ennek pontosan az ellentétére vállalkozik: a társadalom politikai-államigazgatási szférájának megoldatlan kérdéseit elemzi a felül levők, a hatalmat gyakorló nemesség jövőjének riasztó perspektíva jából, a kormányzás gondjait feszegeti a gyökeres reformok, elsősorban ugyancsak a közteherviselés és a kötelező örökváltság szempontjából, kiegészítve azokat az ősiség eltörlése, a jogegyenlőség és a népképviselet elodázhatatlan szükségszerűsége alapvető szempontjaival. Távlat és mélység szempontjából széles ivü politikai reformkoncepciót ad mindkettő — de amiről ott szólott, azt itt csak futólag érinti, viszont aminek megválaszolása már túlmutatott a felvetett jobbágyproblematikán, az utóbb, egyetemesebb elemzési horizontok közepette került megfogalmazásra. Annál is inkább, mert A nyomor és óvszerei utolsó mondatában az iró ezt kifejezetten meg is igéri — idézem: „.. . Mit a nyomornak nem pillanatnyi enyhítésére, de annak a jövőben elkerülésére még ezeken kivül szükségesnek tartunk, arról máskor szólunk." Ez a „máskor" a Teendőink — valóban a nemzet jövőjét tudatosan tervező, átfogó liberális reformprogram. Egyéb következtetésekre módot adó utalások is feltűnnek A nyomor és óvszerei szövegében, amelyek szintén Eötvös szerzőségét valószinüsitik. Ilyen például a többször visszatérő Irland-motivum, az ir nép szenvedéseivel való párhuzam és a pauperizmus problémája: mindkettő kora fiatalságától kezdve állandóan foglalkoztatta a nyugat-európai tőkés társadalom jelenségein töprengő Eötvöst. Hasonlóképpen ismerős előttünk a konzervatívba ulikus Budapesti Hiradó szemléletén való gyakori ironizálás: a lap és szerkesztőjének, Dessewfify Emilnek torz Ítéletei sűrűn váltották ki a negyvenes években Eötvös haragos-gúnyos publicisztikai reflexióit. A statisztikai számszerüségekre alapozott dokumentációt, a tabellák, mutatók sokaságát, a szociográfiai valóságfeltárás törekvését az iró Szegénység Irlandban (1840) című hires tanulmányában, valamint Reform cimü összefoglaló kötetében (1846) éppúgy megtaláljuk, mint ezúttal a cikksorozatban. S ha itt következtetéseit többnyire Fényes Elek népesedési adataira alapozza, nem cselekszik másképpen utóbb emiitett kötetében sem. Sőt: A nyomor és óvszereinek hangneme, tónusa, előadásának egész jellege éppoly kisarkitott, szentenciózus, politikai axiómák leszögezésére törekvő, mint a Reformé. Éppúgy áthatja a megnyilatkozásnak tudatosan program-