Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Major Ottó: A szerző nagyvonalú életrajza...

is csodálom vendéglátóm és vendégei türelmét, hogy nem unták meg kötözködésemet, a velem való vég nélküli vitát. Mert én akkoriban gyönyörűségemet találtam a vitatkozásban, s minél többekkel kerültem szembe, annál inkább. Nem is az igazságra törekedtem, hanem a vita győztes befejezésére, vagy legalább ellenfeleim sarokbaszorítására. Vitakedvemet olvasmányaim táplálták. Iduska könyvespolcáról kaptam kölcsönbe első filozófiai^ olvasmányaimat, egy század eleji filozófiatörténetet, Spinoza, Locke, Hume és Kant műveit. öcsémet az irodalom abban az időben már kevéssé érdekelte. Révész Béla modorában írt gyöngybetűs novelláit, Vörös hajnal címen, bordó vászonköté.-es, csinos kötetbe foglalta, ezzel az ajánlással : .,Iduskának, akifói sokat köszönhetek". Attól fogva csak röpcédulákat készített, forradalmi hangú felszólításokat Magyarország népéhez. Én azonban kitartóan írtam; vasárnapjaimat ezzel töltöttem. Minden héten született vers, vagy újabb fejezet az éppen soron levő prózai dolgozathoz. Tizenhárom éves koromban Abszolút metafizika címen írtam filozófiai értekezést, piros és fekete tintával, s gondolom, nem helyesírási hiba nélkül. Emlékszem egy történelmi tanulmányra is, melynek az volt a címe: Az eszmék tűzzel-vassal való terjesztése ellen. Alighanem öcsémmel való polémiám ihlette. Vérvád címen történelmi drámába is belefogtam, ötödfeles jambusokban. Egyik sem lehetett azonban felforgató tartalmú, mert évekkel később, amikor öcsémet letartóztatták, a lakáskutatást végző nyomozók magukkal • vitték minden írásomat, s az ügyészségről vissza is kaptam valamennyit csorbítatlanul. Önérzetemet mindenképpen sérthette, hogy visszakaptam héténekes, hexameterekben írott, háborúellenes eposzomat is. Az volt a címe: Barbarossa és András. A gyakorlat próbája tehát lesújtó volt. Az ügyészségen nyilván nem értették meg. hogy ez a háború ellen íródott. Sötét éveket éltünk, mégis bizonyos nosztalgiával idézem emléküket. Azért is, rnert fiatal voltam, mert éltek mind, akiket szerettem; a reménységért, amivel a jövőbe néztem, s legfőképp azért a tiszta örömért, amit akkoriban az írás okozott. Hiszen nem közlés szándékával írtam; magamat és a világot akartam megfejteni. A vasárnapot mi gyerekek az apai rokonságnál töltöttük. Itt nyugalom volt, szerény könyvtár, zavartalanul dolgozhattam, ábrándozhattam. Verset írtam leginkább. Izgattak a metrikai feladatok. Becsvágyam volt, hogy a bonyolult antik és időmértékes-rímes strófákban az élőbeszéd természetességével szólhassak. Első verseim tizennyolc éves koromban jelentek meg, egy Költök kórusa című antológiában. A magamkorú szerzők közül kettőre emlékszem olyanra, akik később a felszabadult ország irodalmi életében is szerephez - 7Ő -