Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Lengyel József: A munkáról és munkámról

LENGYEL JÓZSEF: A MUNKÁRÓL ÉS A MUNKÁMRÓL Szeretek dolgozni. De nem dolgozni is szeretek. Szsretem a hóhányókat, nem szeretem a „hóhányókat". Utálom a rosszul végzett munkát, a selejtgyártást, utálom a hanyag, pontatlan fogalmazást, különösen ha farizeusságot álcáz. Ilyen például a kijelentés: „A munka nemesít" — és ennek különböző variánsai. Egy ember, akit leírni, megírni, átélni, kifejezni igyekeztem — egyik szeretett „hősöm", Miska —, így „nyilatkozik" a munkáról: — Szeretsz fűrészelni? — kérdezte. — Nem. — Akkor rendben vagyunk — nevetett Miska. — Mert én se. Hát én is ... Vigye el a fene azt a testrészemet, amelyik szereti a munkát. De soha életemben még nem pihentem egyhuzamban két napot. így van. Dolgozunk, de vigyázunk, sérvet nem kapunk —• énekelte. Ebben a munkához való viszonyulásban nincs se nemesség, se nemtelenség. Csak józan ész. Ám nézzük, hogyan dolgoznak. .. . Mindketten mindig a rönk vastagabb végéhez igyekeztek. Ebben előzködtek. Hol Miska, hol András kapta el, és már fogta is a vastagabb végét. „Túlfelől menj !" Hol Miska mondta ezt Andrásnak, hol András Miskának, aszerint, hogy melyik ravaszkodta ki magának a nehezebbjét. Ebből aztán megfogamzott valami, amit sokféleképp lehet nevezni, de ők úgy tettek, mintha ezt a valamit észre se vették volna. Azt hiszem, ez már kissé pontosabban közelíti meg a munka kapcsán való nemesülést, különösen, ha a szereplő személyek erről nem beszélnek. Üri, papi, vezetői, szószéki és íróasztal mellőli általánosítás, hogy a munka „mint olyan" nemesít. Ellene szól már az Ótestamentum