Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Tóbiás Áron: A mai magyar irodalom — önvallomásokban

Devecseri Gábor is ígért önvallomást — de addig írta, bővítette, tágította kéziratát, amíg önálló könyv lett belőle, ifjúságának, eltűnt világának visszaidézöje (Lágymányosi istenek). Ám amikorra a kéziratok összegyűltek, s a sokféle írás kötetbe rendeződött — kiadása jóidéig lekerült a napirendről. A vállalkozó Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kiadói profiljába nem illett — túlnőtt az irodalmat csupán regisztráló bibliográfiák műfaján — s így néhány esztendeig várni kellett a kiadásra. A Petőfi Irodalmi Múzeum, mely Irodalmi Múzeum címmel forráskiadvány-sorozatot jelentet meg. beillesztette kiadványai közé. így találkozik az irodalmi hagyomány az élő magyar irodalom legfontosabb költészeti s prózai áramlataival, melyek annak is köszönhetik a jelent kutató, megismerő, s felfedező létezésüket, hogy a hagyományok forrásaiból újra és újra merítenek. E kötet elődei közé sorolhatjuk még Kőhalmi Béla két híres vállalkozását (Könyvek könyve, 1918; Az új könyvek könyve, 1937). Ezekben a neves kultúrhistórikus a korszak jeles íróit, művészeit, könyvtárosait szólaltatta meg olvasmányélményeikről. Az írók és művészek a könyvekről való vallomásokon túl, saját művészetükről, irodalmi világukról szívesen vallottak. Kőhalmi Béla régi francia hagyományt követett, s honosított meg könyvkiadásunkban. A körinterjú műfajának századeleji megnyilatkozása — melyre a kultúrtörténész szívesen hivatkozott a „Les Annales" körkérdése a kortárs francia írókhoz, melyet a Jövendő folyóirat ismertelett 1903-ban: „1. összes művei közül, melyik ön előtt a legkedvesebb, melyiket írta a legtöbb szeretettel, melyikben valósította vagy közelítette meg írói, művészi álmát? 2. Jelzett művét miért becsüli legtöbbre, miért 'kedveli jobban a többinél? 3. Jelzett művében melyik részletet tartja a legsikerültebbnek az ön aesthetikája alapján?" Az olvasó — reméljük — érdeklődve veszi kezébe a kortársi magyar irodalom alkotóinak műhely-megnyilatkozásait. Van, aki csak néhány oldalt írt — szemérmesen szűkre szabva a mondanivalót, csak a legszükségesebbről beszélve — s van, aki sokkal hosszabban fejtegeti — az olvasót mintegy kézenfogva — a maga írói világának mindmegannyi alapigazságát. Az öregedő Babits egyik kötetének címéül ezt választotta: „Keresztülkasul az életemen". Ha tehetnénk, kölcsönvennénk Babitstól ezt a címet. Azzal a kiegészítéssel s általánosítással, hogy „keresztül-kasul az életünkön..." Mivel az írói önvallomásokon túl az olvasóközönség jelene, félmúltja és múltja is feltűnik, hol csupán sejtetőn, hol pedig vaskosan realista módon. A mai magyar irdalom önvallomása helyettünk, értünk is beszél. TÖBIÁS ÁRON — G —