Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Kodolányi János: Visszapillantó tükör

KODOLÁNYI JÁNOS: VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR* Miután már megvan önéletrajzom, a Süllyedő világ, és a két részből álló műnek a harmadik részét is sajtó alá rendeztem a nyáron, azt hiszem, ezúttal nem önéletrajzi elbeszélés a célom, hanem hogy összefoglaljam életem egy-egy olyan korszakát, amelyben mintegy összesűrűsödik egész életem folyamata, hullámzása. Ha így nézek vissza életemre, az első fontos szakasz ott záródik le, amikor tízéves koromban apámat Pécsváradról áthelyezték a Dráva vidékére főerdésznek. Ez a szakasz azért volt számomra fontos, mert hároméves koromban Pécsváradon vesztettem el az anyámat. Szüleim ugyanis elváltak. Tizennégy éves koromig anyámat nem láttam többé. Itt helyezkedtem bele egy olyan különös világba, ami Magyarországra és a magyar életre jellemző. A többnyelvű ország világába. Pécsvárad alsó, nagyobbik, kétharmadnyi része ugyanis a Neoacquistica Commissio idején külföldről betelepesített németek (svábok) utódaiból állott, csak a falu északi része volt tiszta magyar és református. Én tehát már gyermekkoromtól fogva kellett, hogy felismerjem ezt a különös, kevert világot, ennek a világnak egymástól elváló szellemi, erkölcsi és fizikai életformáit, azonkívül a nyelvét is, nagyon természetesen. Különös vonás, nem tudom átok vagy áldás ez bennem, hogy játszva, könnyedén tanultam idegen nyelveket. Pécsváradon már öt-hatéves koromban akarva, akaratlanul megtanultam a németség különös tájszólását. Elannyira, hogy tökéletesen beszélek, értek a Dunántúl valamennyi német tájszólásán. • A Tükör című hetilapban közölt részletek.