Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Keszi Imre: Közölnöm kell önnel a következőket

azért jelentse csak ki, hogy divat és hithűség ellenére nem röstelli szeretni Goethét — egyébként haragosával, Petőfivel együtt, íme ilyen tág az Ön szíve! —- sőt Adyt, Thomas Mannt sem szégyelli. Hogy ama bizonyos kérdőív kifejezésmódjához tartsa magát, „alkotó munkásságára" — vallja be — különösen az utolsó kettő hatott. Itt természetesen ismét a holnap és a holnapután kérdéséről van szó. ön is tisztában lehet vele. hogy a következő évek, sőt évtizedek nagy irodalma semmiképpen el nem kerülheti az avantgárdé által felvetett kérdéseket, és a következő félszázad Thomas Mann-rangú írója esetleg többet fog tanulni az avantgárdé valamely tetszőleges másodrangújától, mint Thomas Manntól. Mindez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy ami e század első feléből fennmarad, az elsősorban és véglegesen a József Tetralógia alkotójának munkássága lesz. (Talán Kafka mellett, de minden valószínűség szerint Joyce. Eliot és a többiek előtt.) Kényes kérdések ezek, és javaslom Önnek, hogy mindezzel kapcsolatban ne mulassza el a harsány tiltakozást a konzervativizmus vádja ellen. Jelentse ki: ön nem kíván konzerválni semmit sem, igaz, hogy a holnapra közvetlenül hatni sem kíván feltétlenül, ön változat akar lenni a világ nagy hangversenyében, s e változatként: fennmaradni. Ennél konkrétabb választ, a komolytalanság és az esszébe-fulladás egyidejű veszedelme nélkül ez idő szerint ön a kérdőív többi kérdéseire sem adhat. EMBERNEK LENNI AZ EMBEREK KÖZT ÉS ÍRÖnak az írók közt. Hangnak lenni a hangok között: ez a válasz, a magyar és a világirodalom módszerei szerint egyaránt. Ezt ne tévessze szem elől. ön vénül, uram: napról napra távoznak ifjúkorának tanúi, a féltő és szigorú tekintetek, amelyek híven követték az ön sokszor vajmi felelőtlenül kanyargó útjait. Ne érezze magát úgy, mint aki lassan megszabadul élete terhes tanúitól. A hátralévő időben legyen ön maga a saját legvizsgább tanúja. Ne feledje: édesapja az ön korában már rég halott volt. Jó lesz sietni, bácsikám, sietni a munkában és elmélyülésben, megírni azokat a műveit, amelyek hiánya miatt ön nem tud választ adni a kérdőív utolsó kíváncsiskodására: melyik művét ajánlaná egy kortársi antológiába? Azt alighanem meg kell még írnia. Egyébként akármit fog még írni és akármennyit: az lesz az utolsó műve, amin éppen dolgozik. Legyen most már kemény és átlátszó, nincs ideje a félhomályra. Késő van, írógépe a szomszédok álmát zavarja, befejezni, befejezni, nehogy hézag legyen! - fíO -