Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Gyárfás Miklós: Relatív életrajz

támaszt fel az emberben. Pedig csak itt érzem jól magamat, ez az én rónám, szabadságom, életelemem. 3. Szegénységre nézve munkásgyermek voltam, a kalandozások lehetősége felől azonban arisztokrata fiú. Szerettem a szegénység állapotát, lelkem mélyén ma is azt szeretem igazán, a magatartásomat azonban szörnyű felfuvalkodottság jellemezte. Természetesen ilyen vonatkozásban máig sem változott sokat, kulturáltabb lettem ugyan ezen a téren, ezért ma már csak magányommal fejezem ki a szívem mélyén elraktározódott mérhetetlen gőgöt. Ez a paradoxon életem során állandóan kísért. Amikor napszámos voltam, fenn hordtam az orromat, amikor főszerkesztő, majd szétestem a szerénységtől. Irodalmi vonatkozásban sem sikerült szert tennem a tipikusság ismérveire. Idestova két évtizede foglalkozom irodalommal, de még ma sem érzem magam igazán írónak. Ezt nem önkritikái vonatkozásban értem, távol áll tőlem írásaim ravaszkodó lebecsülése, hanem úgy, ahogyan a valóságban érzem: előtte állok még annak a tettnek, amelyben életem értelme maradéktalanul kifejezésre jut. Ilyen vonatkozásban már-már bohózatos bohémségnek számit, hogy még türelmetlenkedik bennem az ifjúság, s nem tudok megbékélni a világgal s abban önmagammal. Vannak pillanatok, amikor emiatt ki is nevetem magamat, sőt, néha azt is elhatározom, hogy megkísérelek legalább egy napig komolyan, finom nagyképűséggel, egy íróhoz méltóan viselkedni. Ez azonban ez ideig még nem sikerült. 4. Életemnek egy igazán érdekes sajátossága van. Ezen nem győzök eleget álmélkodni. Tulajdonképpen a csoda határát súrolja, ha nem maga a megtestesült csoda. Tudniillik életben vagyok, holott az élet kimeríthetetlen sok lehetőséget nyújtott a halálra. A világért sem sorolnám fel ezeket a lehetőségeket, hiszen — mint az eddig elmondottakból kiderül — már régen nem szeretem a hatásos történeteket. Nem lettem áldozata a XX. század eseményeinek, állapítom meg most a lehető legtapintatosabb fogalmazásban. Ez azonban csak az egyik oldala sorsom csodálatos érmének. A másik az, hogy tettes sem lettem. Ez a tény létezésemet csaknem teljesen valószínűtlenné teszi. Mégsem nevezem magamat a szerencse fiának. Egy érdekes