Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Garai Gábor: Eszköz és eszmélet

GARAI GABOR : ESZKÖZ ÉS ESZMÉLET Az elmúlt két esztendőben különféle helyekről mintegy tucatnyi erélyes felszólítást intéztek hozzám: tegyek vallomást, de nyomban, a költészetemről. A felszólításoknak többnyire engedelmesen eleget tettem, de lassacskán — mert nehezen lehet engem felingerelni — kitermelődött bennem valami dacos ellenállás: miről tegyek vallomást? Az én költészetemről? Hát illetékes vagyok én ebben? (Talán a verseim illetékesek, de azokra a felszólítok nem kíváncsiak; mire kíváncsiak hát — netán arra, hogy kifecseghetek valami meghitt hálószobatitkot?) És egyáltalán: van-e énnekem költészetem? Szerintem költészete egy nemzetnek vagy egy korszaknak, egy társadalmi rendnek vagy a forradalomnak lehet, meg az eleven vagy elhalt klasszikus nagyoknak, akiknek a világa már maga is lezárt, szuverén birodalom ... De nekem? Nekem legfeljebb verseim vannak —- jók vagy gyengék —, és műfordításaim és ítéleteim mások verseiről, mások költészetéről. Miképp zárjak be hát az elfogulatlan bíráskodás határai közé valami olyat, amelynek térfogatát az élmény, az indulat és a megismerés még egyre változtatja, akár a hevülő érc 'kiterjedését a láng? S hogy most mégis nekirugaszkodom egy újabb „vallomásnak", abban a reményben teszem, hogy senki sem gondolja: most mondtam ki magamról a végső szentenciát; és, nem tagadom, abban is bizakodom, hogy a következő efféle vallomással elvárhatok addig, míg csak magam is szükségét nem érzem, hogy eddigi nyilvános gyónásaimat lényegesen helyesbítsem vagy módosítsam ... * Állok a fürdőszoba-tükör előtt és borotválkozom. Szappanhabos az arcom. Szembenézek eszmélő önmagammal: álmélkodva és kissé