Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Dutka Ákos: Hiszek az emberiség jövőjében

DUTKA AKOS: HISZEK AZ EMBERISÉG JÖVŐJÉBEN önvallomást, Életrajzot kérsz Tőlem, hiszen köztudomású, hogy születtem, mégpedig azon a Váradon, ahol Ady Endre szellemisége, forradalmisága és Holnap váró hite megszületett. Hogy egész fiatalon, talán 60 éve Amerikában jártam és a magyar kivándorlók sorsa egész életemre döntő hatással volt, még az Irodalmi lexikon is tudja és fanyalogva beismeri, hogy a magyar líra megújítói közé kerültem. Nos hát kedves Tóbiás Áron nem egészen így volt. Nem Ady Endrével, hanem Ady Endréért csináltuk a váradi Holnapot. Mondtam már úgy is, hogy „csináltam", mert ha valaki kezdte s valakinek igazán szívügye volt, — hát nekem az volt. Csináltuk, mert több emberséget, szabad lelkiismeretet akartunk [. . . ] Kérdezed azt is, hogy ki hatott alkotó munkáimra ? Ki ? Hát Ady Endre, de nem úgy ám, ahogy a lexikonszerkesztők és kortársak elkönyvelték, hanem hatott mindkettőnkre Várad lelke: a bihari biblianyomtató ősök vére és hite. A népünkhöz, az egyetemes magyar lélekhez akartunk beszéöjni, ki ahogy tud. Ady köztudomású itúlkiáltott, de nem fojtott meg. Mi a véleményem a mai irodalomról ? — [... ] Túl komplikált érzéskomplexumokkal bíbelődik. Sok az izmus [... ] Nem az egészséges népiélekhez beszél, hanem egymásnak írnak a „haverok". Ezt én sohasem értettem, sohasem csináltam, — ezért maradtam rongyos remetének, bár sok száz egyszerű és nyíltszívű magyar ember levelét kapom vénségemre, akik hálálkodnak és nem felejtenek. Kérdezed azt is, hogy melyik munkámat tartom legfontosabbnak. Nos hát a „Holnap Városát", Ady születésének korrajzát s talán négy-öt olyan versemet, amelyeket a különböző antológiák mint szabad prédát már birtokba is vették: „Ismerlek Caesar", „Semper solitudó", „Elereszt a puszta" s elsősorban „A vénség balladája".