Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Tamási Áron: A hegyi patakról

TAMÁSI ÁRON: A HEGYI PATAKRÓL írhattam volna címül azt is, hogy szíves beszéd. Könnyed szavak önmagamról, írói gondolkozásomról, s legfőképpen az ifjúságomról, melyet sohasem zavart az a gondolat, hogy valaha írói módon írni fogok. De mivel az emberi élet is úgy iramlik tova az időben és a különböző tájakon, mint a patak, szemléltetőbb indításnak véltem a hegyi patakot, mint vallomást. Hát üldögéljünk egy kicsit ennek a hegyi pataknak a partján, s hallgassuk a patak vizének szilaj loccsanásait, vagy máskor a mondikálását, mely azonban néha sóhajtásba szellemül s máskor pedig jajong. Azt hiszem, hogy néha mindenki elgondolkozik azon a kérdésen, hogy vajon az életben van-e igazság, vagy nincs. Jobban mondva: vajon állandó és jellemző alapja-e a létezésnek az igazság. Másokkal együtt én is sokszor elgondolkoztam ezen, holott az én számomra, mint katolikus ember számára, ez a gondolat tilalmas, mert hiszen minden az Isten akarata szerint van ezen a világon, s az Isten pedig igazságtalanságot nem akarhat. Persze, az a serkentés is az ö akaratával van, hogy én ezen gondolkozzam: így aztán a szent dialektika kisegít engem a bajból, mint ahogy a dialektika, áldja meg a hivők és a hitetlenek Istene, a világon a legjobb íratlan mentesítő levél. De hadd tegyek félre mindenféle menlevelet, s a józan ész és a tapasztalatok alapján most hadd feleljek arra a kérdésre, hogy az életnek alkotó eleme-e az igazság, vagy sem. A kérdés kihívónak látszik. De talán csak azért bújt ebbe a kihegyezett megfogalmazásba, hogy kicsalja belőlem azt a vélekedést, hogy az élet, mint a létezés folyamata, nem hordozza magában az igazságot, sőt az erre való igényességet sem. Mert az élet egyszerűen tényekből áll és illúziókból. A tények sorozata maga a valóság, melyet, hogy az