Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum 3. Budapest, 1969)

Somlyó György

rium alapjául, ebben az esetben is — mint minden más e— setben — leszükitőnek,sok minden fontos igazság mellett elhaladónak érzem. Mindez semmit sem akar levonni abból, hogy Adyban van valami feltétel nélkül nagy és pótolhatatlan. Az hatott rám olyan elementáris erővel kamaszkoromban, és az hat rám most is egy-egy kivételes pillanatban. Ugy érzem, Ady igazi nagysága akkor bomlik ki, amikor a magyarság sorskérdései a szokottnál is inkább előtérbe kerülnek. Megint személyes emlékre kell hivatkoznom. Az 1956-os események Kinában értek. Ha valamikor, ilyen helyzetben érzi az ember a nemzethez tartozás teljes súlyát, Tízezer kilométerre a hazától, olyan pillanatban,mikor ott érthetetlenül tragikus és tragikusan érthetetlen események történnek. Életem e rendkívüli és válságos pillanatában egyszerre megint felfedeztem magamnak Adyt, A Hét évszázad magyar versei mindig nálam lévő köteteiben legkedvesebb költőimet is idegesen lapoztam át akkor, egyedül Ady tudott igazán fogva tartani. Most egyszerre észre se vettem benne mindazt, ami máskor ugy zavar, csupán azt éreztem, hogy valaki mindannak a mélyére lát, s már ötven év távlatból, amit ebben a pillanatban talán semmi sem lát igazán. Ekkor é— reztem meg véglegesen, hogy valamiről mégis Ady tudott talán legtöbbet a világom valami olyanról, ami, ha nem is maga a költészet, de egyfajta nagy költészet alapvető része; talán ő tudott legtöbbet a magyar társadalom és magyar történelem belső szerkezetéről, megoldatlan feladatairól. Ez az élmény töltötte be - különös módon összefohódva az ottani élményekkel - kinai heteimet, Pekingben, Szi-Anban, Sanghajban,

s az a mintegy loo Ady vers,amely a Hét évszázad 1954-es kiadásában olvasható, a két hetes transzszibériai uton is végig kisért, egé-