Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum 3. Budapest, 1969)
Lukács György
vei sem indokolható párhuzamok, de azt hiszem,a francia forradalom után az egész európai fejlődésben vannak errefelé mutató közös elemek, amelyek a magyar fejlődésben csak meg specifikus abban mutatkoznak meg. Kérdés: Ezek szerint lehet-e azt mondani, hogy van egy magyar költői fejlődésvonal: Petőfi, Ady és József Attila, és ez a vonal világnézetileg és horderejében is központi fontosságú, de a magyar fejlődésben mégis ki— vül áll a mozgás 'főáramlatán? Azt hiszem csakugyan létezik különbség a magyar fejlődés van-ja és legyen-je között. Petőfi, Ady és József Attila ezt a legyen-t képviselik, de ez nem valami utópikus, sehonnan sem vett legyen,.hanem a magyar fejlődés objektiv szükségszerűségéből szubjektive adekvátan kipattanó válasznak a kifejeződése. Másrészt rendkívül széles körök akarnak kitérni a Magyarország elé állitott nagy történelmi feladatok elől, és a magyar költészet tekintélyes része ennek a kitérésnek az ideo— logizálása és idealizálása. Ezzel szemben áll Ady, mint nagy protestáló. Hogy stilárisan elavult-e Ady? Először is minden költő természetszerűleg a maga korának a gyermeke, ennélfogva egész nyelve metaforakincse stb. a saját korának produktuma. Ez Heinére éppúgy áll mint Shelleyre, Petőfire mind Baudelaire-re, és természetesen áll Adyra is. Mármost be kell vallanom, hogy az összes ilyen stiluskategóriákkal szemben nagyon szkeptikus vagyok.Eőleg ha Adyval kapcsolatban szecesszióról vagy Jugendstilről vagy más ilyesmiről beszélnek. Az viszont igaz, hogy Ady nyelvi és metaforikus kincsében az 19oo-tól 1918-ig terjedő kor szignumai megtalálhatók, • ez kétségtelen, de véleményem szerint ugyanezek a dolgok természetszerűleg más formában megvannak Babitsban és Kosztolányiban is.